Katalin
3 °C
9 °C

Lázár: Valóban gondok vannak

2011.12.27. 10:18 Módosítva: 2011-12-27 10:22:16

Három oka van annak, hogy az ország sorban kapja a leminősítéseket, ezek: a hitelezői nyomásgyakorlás, az, hogy zajlik Európa leminősítése, valamint az, hogy „valóban gondok vannak a magyar gazdaság növekedésével” – mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a hvg.hu-nak adott interjúban. A politikus ez utóbbiba beleérti a kormány gazdaságpolitikájának következetlenségét is, és ezt mondta: számít arra, hogy a Fitchnél is bóvliba kerülünk.

Megjegyezte: „2012-es költségvetés megfelelő keretet biztosít ahhoz, hogy Magyarországon beinduljon a gazdasági növekedés”. Ugyanakkor szerint a nemzeti bank aktív közreműködése nélkül nem lehet érdemi növekedést várni.

Lázár, aki arra számít, hogy a parlamenti ciklus második felében már lesznek felminősítések, 2012-ről azt mondta, Orbán Viktor egy frakcióülésen elmondott szavait idézve: „az első félév kemény időszak lesz”. Arra a kérdésre, hogy meddig tartható az év végén futtában átírt költségvetés, azt mondta: „az első félévet belátjuk, de a jelenlegi helyzetben azt senki nem tudja előre megmondani, hogy a második félévben mi történik majd”.

A hiteltárgyalásokról azt mondta Lázár: a Brüsszel által kifogásolt törvények megfelelnek az európai jogrendnek. Az IMF-fel „jó megállapodást kell kötnünk [...] Az nem megy, hogy ők leadják a rendelést, mi meg teljesítjük” – fogalmazott. Hogy mi lesz akkor, ha csak a szigorúbb külső ellenőrzéssel járó hitelt kaphatnánk meg, azt válaszolta: „várjuk meg, hogy elkezdődjenek a formális tárgyalások, lássuk, milyen ajánlatot kapunk”.

Arról, hogy a brüsszeli keménykedés Orbán Viktor hatalomból való elmozdítását szolgálja-e, az mondta: „megy a kavarás, bár azt nem tudom megmondani, hogy ez belpolitikai eredetű vagy »kívülről« gerjesztik”, de biztos abban, hogy Orbán lesz 2014-ben is a kormányfő.

„Hallottam már ilyen kritikát” – válaszolta arra, hogy a végtörlesztéssel kapcsolatos megállapodás újabb 50-60 milliárdos lyukat üthet a becslések szerint százmilliárdokkal alultervezett költségvetésben. Arra a kérdésre, hogy hol vannak még tartalékok, Lázár előhozta az önkormányzati ingatlanadóztatás lehetőségét, mondván: „a lakosság már nem terhelhető tovább, legfeljebb a lakosságon belüli teherátcsoportosításokat tudok elképzelni [...] például önkormányzati szinten megadóztatjuk azokat, akik 150 négyzetméternél nagyobb lakásban élnek”. Az újabb ágazati különadók lehetőségéről is beszélt Lázár, mondván: „az energia- és a távközlései szektorban vannak még tartalékok”.