Gyenge forint várja a jövő évet

2011. december 30., péntek 17:26

Gyengült a forint az év utolsó kereskedési napján, az eurót 314 forint közelében, a svájci frankot 258 forint körüli árfolyamon jegyezték pénteken délután, miután a parlament elfogadta a nemzetközi szervezetek által is kritizált új jegybanktörvényt.

Mint ismert, az új törvény alapján a kormányfő által jelölt alelnöke lehet a Magyar Nemzeti Banknak (MNB), hétről kilencre nőhet a monetáristanács-tagok száma, és ismét igazgatóság jön létre az MNB-ben.

A Magyar Nemzeti Bank délelőtt, az elfogadás előtt közleményében azt írta, amennyiben elfogadja ma az Országgyűlés az új jegybanktörvényt, az tovább erősíti a gazdasági környezet kiszámíthatatlanságát, veszélyezteti a magyar gazdaság stabilitását, ezért súlyosan sérti Magyarország érdekeit.

Az új jegybanktörvényt az Európai Központi Bank és José Manuel Barroso is élesen bírálta, sőt az IMF és az EU tárgyalódelegációja többek között emiatt a jogszabály miatt ment váratlanul, idő előtt haza december elején. Az euró árfolyama pénteken nap közben 315 forint fölött is járt, délután fél ötkor órakor 313,96 forint volt az árfolyama a délelőtti 310,97 forint és a csütörtök délutáni 311,02 forint után.

A svájci frank pénteken délután fél ötkor 257,95 forintot ért, délelőtt 255,60 forinton, előző nap délután pedig 255,34 forinton jegyezték.  A dollár árfolyama 241,93 forint volt a délelőtti 240,87 és a csütörtök délutáni 240,60 forint után. Egy japán jen jegyzése 3,1360 forint volt a délelőtti 3,1024 és a csütörtök délutáni 3,0937 forint után.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 301,28 pontos, 1,74 százalékos csökkenéssel, 16 974,24 ponton zárta az év utolsó kereskedési napját. A Mol 17 350 forinton zárta a napot 2,11 százalékos mínuszban, az MTelekom 519 forinton zárt, az OTP 2,48 százalékos mínuszban 3 218 forinton zárt. A Richter 34 200 forinton zárta a napot 1,56 százalékos mínuszban.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Szakad a forint és a tőzsde - 2011.12.30.
Az új jegybanktörvény elfogadásának hírére került lejtőre az árfolyam, 316 felé tart az euró.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés