Ilyen olcsón már kelendőek a lakások

2012.01.10. 07:32

Míg tavaly év elején a kilakoltatási moratórium feloldása körüli bizonytalanság fékezte a lakáspiacot, év végére a végtörlesztés már felpörgette az eladásokat. A  rugalmas árképzés immár a befektetőket is újra előcsalta, szeptemberhez képest 10 százalékkal nőtt az arányuk, így az év végén a vevők 28 százaléka már ebből a körből került ki − írja a Napi Gazdaság a Duna House elemzése alapján.

 

Márciusra, a moratórium feloldásával kapcsolatos részletek ismertté válásával a havi értékesítés országosan 6-7 ezerre állt be, ami az utolsó két hónapra 8,5 ezerre emelkedett. A DH 80 500-ra becsüli az összes 2011-es ingatlantranzakciót, ez mintegy 10 százalékos visszaesést jelent az előző két évhez képest.

Tavaly a nyugat-magyarországi és a budapesti panelek ára esett a legnagyobb (23, 24 százalék) mértékben, a legjobban a fővárosi téglaépítésű lakások tartották az értéküket.  A főváros legnépszerűbb célpontjai egész évben a XI. és a XIII. kerületek voltak, majd a belváros és az azt határoló többi kerület következik a sorban. Az országos átlagár 11,068 millió forint volt, ami 206 ezer forintos négyzetméterenkénti árat jelent.

Minden harmadik vevő a harmincas korosztályhoz tartozik, és a vásárlások harmadában a fiatalok első lakásukat szerezték meg. Az utolsó negyedévben minden harmadik eladó végtörlesztő volt.

Az év végén a budapesti panelek ára újabb mélységi rekordot döntött, nominálértéken 77, reálértéken 64 ponton áll. A téglalakások indexe felfelé görbül (91/76 pont), de 2011 első félévét  is figyelembe véve ez nem trendforduló, csak a gödör aljáról való visszapattanás − szögezik le az elemzők. A végtörlesztő eladók a budapesti házak árát kezelték a legrugalmasabban, amelyeket 10 százalékos árcsökkentés, majd további 9 százalékos alku eredményeként  tudtak csak értékesíteni.