Kinek kellenek a kirúgott közszolgák?

2012. január 31., kedd 07:32

Jobb időkben vonzó lenne az elbocsátott közszolgák alkalmazásával járó adókedvezmény, ám a recesszió veszélye miatt többségük nem tud majd elhelyezkedni, mondták a munkáltatók és a szakszervezetek a Világgazdaságnak.

Meghosszabbított határidőig, február 29-ig jelentkezhetnek a januárban felmentett kormánytisztviselők az újbóli elhelyezkedésüket elősegítő Karrier Híd Programra. A közszférában végrehajtott év eleji létszámcsökkentés összesen 6719 státuszt érintett, igaz, ebből 2440 betöltetlen volt. A Karrier Híd programba – amely a létszámcsökkentéssel érintett foglalkoztatottak további elhelyezkedését segíti, elsősorban a verseny- és civil szféra irányába –, az indulása utáni első héten közel 200-an regisztráltak – közölte a lappal a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium sajtóosztálya.

Az újbóli munkába állás ösztönzésére a leendő munkáltató számára a program szociális hozzájárulási adókedvezményt biztosít. Az adókedvezmény mértéke a munkavállalót terhelő közterhekkel és más levonásokkal nem csökkentett, vagyis bruttó munkabérének a 13,5 százaléka, amelyet legfeljebb a minimálbér kétszereséig, vagyis bruttó 186 ezer forintig érvényesíthet.

h i r d e t é s
h i r d e t é s

Állás

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés