Visszaadja gépeit a Malév

2012. február 3., péntek 10:07 |

Tárgyalnak a repülőgépek lízingcégével, és a lehető legrövidebb időn belül visszaadják azokat, jelentették be a Malév vezetői pénteken. Az Index információi szerint kilenc Malév-gépet ma délben szállít el a lízingcég az írországi Shannonba. Forrásunk szerint azt, hogy ott egyszerre kilenc gépet fogadni tudjanak, már napokkal ezelőtt elő kellett készíteni. Ez arra utalhat, hogy a légitársaság igazgatósága hétfőn már erről is, és nemcsak a lízingszerződés meghosszabbításáról tárgyalt a céggel.

Az MTI tudósítása szerint viszont a Malév vezetősége azt közölte: bár felkészült a cég esetleges leállására, mégis hirtelen vészhelyzetnek nevezte, hogy a tel-avivi reptéren már nem szolgálták ki a Malév-gépet, így a rendkívüli igazgatósági ülésen az azonnali leállás mellett döntöttek.

Berényi János, a Malév igazgatóságának elnöke, és Limburger Lóránt megbízott vezérigazgató a cég mellé kirendelt rendkívüli vagyonfelügyelőkkel közösen tartott pénteki sajtótájékoztatóján beszámolt arról, hogy összesen 7200 pénteki utast érint a leállás. Több mint 3700-an várakoznak külföldön és 3500-an Budapesten. A Malév felvette már a kapcsolatot más légitársaságokkal, hogy segítséget nyújtson az utasok elszállításában.

Az igazgatóság elnöke hajnalban kapta a vészjelzést arról, hogy a Tel Aviv-i járat már nem tudott visszaindulni, ekkor hívták össze az igazgatósági ülést és döntöttek a leállásról. Ez azonban nem vonatkozik a leánycégekre, azok tovább üzemelnek. A gépek egy kivételével Budapesten vannak. 
Berényi János arról számolt be, hogy a Tel Aviv-i gépet nem akarták kiszolgálni, csak tetemes összeg fejében. Ha ezt a cég kifizeti precedenst teremtett volna, erre pedig nincs megfelelő likviditása - tette hozzá.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Jogi segítséget kaphatnak a Malév-károsultak  - 2012.02.03.
Egy fogyasztóvédő egyesület szerint minden hoppon maradt utasnak kártalanítás jár.
Leállt a Malév - 2012.02.03.
A légitársaság péntek hajnalban azt közölte: a kár minimalizálása érdekében döntöttek így. Úgy tudjuk, egy 30 millió eurós biztosítékot kellett volna ma kifizetni, erre már nem volt pénz.
Isten veled, Malév! - 2012.02.03.
Keserédes búcsú a magyar légitársaságtól. Nem csak a szépre emlékezünk.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés