Kapósak lettek a Malév-pilóták

2012. február 6., hétfő 16:46 |

Több légitársaság is érdeklődik a Malév-pilóták iránt, ezért kedden állásbörzét is tartanak, a szakszervezet szerint is fontos, hogy minél hamarabb munkába állhassanak a pilóták, mert repülés nélkül gyorsan elveszíthetik engedélyeiket. Kedden délután két diszkont légitársaság, a Wizz Air és a Ryanair is állásbörzét tart a Malév pilótáinak.

Varró Balázs, a Wizz Air Hungary Kft. kommunikációs vezetője azt mondta, hogy a nyári szezonig mintegy 70-100 alkalmazottal szeretnék bővíteni a létszámot. A diszkont légitársaság pénteken azt közölte, hogy 66 százalékkal bővíti kapacitásait Budapestről, az utasok száma 50 százalékkal bővül, a jelenlegi 3 helyett 5 repülőgéppel közlekednek, a tavalyi 1,4 millió után 2 milliós magyarországi utasszámot terveznek, és új célállomásokra is indulnak, az első Bukarest lesz.

Óvári Tamás, a Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesületének (Hunalpa) elnöke szerint mintegy 200 pilóta veszítette el munkáját a Malév leállása miatt, és mintegy kétharmaduk nem fog állást találni. Mint mondta, mindkét céggel tárgyalnak, meghallgatják az ajánlatokat. „Kiszolgáltatott helyzetben vagyunk, a lényeg, hogy legyen munkahelyünk” – jegyezte meg az elnök.

Az elnök azt mondta, úgy tudja, a Ryanair csak kapitányokat venne fel, a Wizz Air első tiszteket is. Ennek ellenére az érdekképviseleti elnök szerint a Ryanairnek van nagyobb esélye, mivel az a légitársaság a Malévhoz hasonlóan Boeing 737-es gépeket használ, a Wizz Air pedig Airbus-okkal repül. Óvári Tamás elmondta, nagyon fontos, hogy minél gyorsabban újra munkát kapjanak a pilóták, mivel ha nem repülnek, elveszíthetik papírjaikat, akár két-három hónap kihagyás után.

A Ryanair pénteken azt tette közzé, hogy Budapestre telepíti 4 Boeing gépét, két héten belül megnyitja budapesti bázisát, ahonnan 31 útvonalra kínál jegyeket, és várja a korábbi Malév dolgozók jelentkezését. Januárban jelentette be a légitársaság, hogy visszatér Budapestre, akkor öt új útvonalat terveztek. A Malév leállása miatt azonban a kapacitások növelése mellett döntöttek. Ezzel 2 millió utasra számítanak éves szinten az első évben Budapesten és 2000 új, megmentett munkahelyet teremtenek.

Péntek reggel hat órakor szüntette be működését a Malév, törölve valamennyi járatát. A Malév vezetősége, bár felkészült a cég esetleges leállására, mégis hirtelen vészhelyzetnek nevezte, hogy a tel-avivi reptéren már nem szolgálták ki a Malév-gépet, így a rendkívüli igazgatósági ülésen az azonnali leállás mellett döntöttek. Csoportos létszámleépítés lesz a cégnél, a leányvállalatok azonban tovább üzemelnek.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Malév: buktunk 108 milliárdot - 2012.02.06.
A külföldiek nem nálunk vesznek majd jegyet, a magyarok viszont külföldi cégeknél.
Ferihegy: van élet a Malév után is - 2012.02.06.
A repteret üzemeltető Budapest Airport „óvatosan optimista”, miután több légitársaság gyorsan reagált.
Malév-csőd: nemcsak az utas a vesztes - 2012.02.06.
A pesszimistábbak szerint kétszámjegyű visszaesés jöhet a szállodák forgalmában, sokan hosszú időre törölhetik hazánkat az úticéljaik közül.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés