Fizetniük kell a Malév-károsultaknak

2012. február 23., csütörtök 11:34 |

A Malév csődje miatti károsultaknak a követelésük 1 százalékát, de minimum 5000 forintot kell eljuttatniuk a felszámoló vállalathoz 40 napon belül. De még így is könnyen lehet, hogy hiába futnak a pénzük után.

Ahhoz képest, hogy decemberben még semmitől sem kellett tartania a Malévvel utazóknak, azóta a társaság csődje miatt nemcsak, hogy többszázezren nem tudtak elrepülni a kívánt városba, most még fizetniük is kell azért, hogy esetleg visszakapják a jegyük árát.

A Malév honlapján megjelent tájékoztatás szerint a károsultaknak be kell fizetniük a kárigényük egy százalékát, de legalább ötezer forintot és elküldeni az igényt igazoló összes dokumentumot, hogy egyáltalán foglalkozzanak velük. Ez ráadásul azokra is vonatkozik, akik már korábban jelezték a kártérítési igényüket.

Azaz részletesen: "A szabályszerű igénybejelentést a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. (1071 Budapest, Damjanich u. 11-15.) nevére és címére kell eljuttatni a követelés pontos megnevezésével és a követelt összeg 1%-ának - de minimum 5.000 maximum 200.000 Ft - befizetését igazoló dokumentummal együtt. A befizetést a Fővárosi Bíróság Gazdasági Hivatalánál kezelt elkülönített számlára (számla szám: 10032000-01483013-24000004) kell eszközölni."

Ha valaki nem teszi ezt meg negyven napon belül, az valószínűleg keresztet vethet a a jegy árának visszatérítésére, mert utána az "egyéb tartozások kiegyenlítése után" kerülehet sorra. Ha három nónapon túl jelentkezne valamilyen károsult, azt már nyilvántartásba se veszik. Emellett, ha valakinek nem térítik meg a jegye árát, akkor ezt az 1 százalékos regisztrációs díjat sem kaphatja vissza.

De még az is lehet, hogy hiába fut a pénzéért, aki most rögtön leadja az igazolásokat és befizeti a kívánt összeget, ugyanis a felszámolás során először a Malév dolgozók bérét kellene kifizetni, és egyáltalán nem egyértelmű, hogy az a 9 milliárd forint honnét fog előbújni.

Azt is érdemes észben tartani, hogy a kormányrendelettel a Malév károsultaknak elkülönített kétmilliárd forint nem a jegy árának visszatérítésére vonatkozik. Ebből azok költségeit fogják fedezni, akik a Malév leállása dacára eljutottak más módon a kívánt helyszínre, valamint azokét, akiket külföldön, hazautazás előtt ért a Malév-csőd.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Elszállt a Malév utolsó Boeingje  - 2012.02.17.
A Lóbélának becézett gép Szlovákia felé hagyta el a magyar légteret.
Titkos reptéri záradékot vizsgáltatna Budai  - 2012.02.16.
A reptér és Malév eladását, utóbbi visszavételét, az orosz trükköket és Oszkó Péter szerepét is vizsgáltatná egy bizottsággal a kormánybiztos.
Perelik Budait az ezermilliárdos szerződésért - 2012.02.10.
Titkolja a szerződést, ami alapján azt mondta: ezermilliárdba kerülhet a hibás reptér-privatizáció.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés