Hóban, fagyban is épül az M3-as

2012.02.28. 12:09

A februári nagy hideg és havazások ellenére jól halad, a terveknek megfelelően folytatódik az M3-as autópálya új, Nyíregyháza-Vásárosnamény közötti első szakaszának építése - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) kedden az MTI-vel.

A NIF a közleményben emlékeztet, hogy év elején még nagy erőkkel dolgozhattak a kivitelezők, azonban februárban az évek óta nem látott nagy hidegek, a hó és jég speciális munkákat is igényelt a szakemberektől. Most a kármentesítés után, újra zavartalanul folyik a munka.

Az év első enyhe hónapját kihasználva januárban mintegy 30 ember és számos gép - földgyaluk, kotrógépek, szállító- és emelő gépek - tudtak dolgozni az M3-as most épülő szakaszán.
Januárban a hidak tartószerkezeteit több helyen beemelték, a pályalemezt zsaluzták és vasszerelési munkák folytak, valamint mederburkolást is elkezdtek több helyen.

A Nyíregyháza–Vásárosnamény közötti távon három különszintű csomópont, egy komplex és egy egyszerű pihenő épül majd. A két város között lesz benzinkút is, ennek kivitelezését a Közlekedés Koordinációs Központ külön közbeszerzésben fogja meghirdetni. A szélsőségesen hideg tél új feladatok elé állította a kivitelezőt, az elkészült pályaszakaszokat védeni kell - áll a közleményben.

A "hószünet" alatt egy földgyalu folyamatosan ügyeletben volt a pályaszakaszon. Feladata a hótorlaszok megszüntetése, illetve az olvadási károk megelőzése volt. Jelenleg már újra teljes kapacitással dolgozik a kivitelező az M3 új szakaszán - idézi a közlemény Loppert Dánielt, a NIF kommunikációs osztályának vezetőjét.