A Közgép 34 milliárdos MFB-hitelkeretet kapott
Az elmúlt egy évben nagyjából harminc esetben folyósított százmillió forintot meghaladó hitelt az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB), írja az átlátszó.hu. A portál közérdekű adatigényléssel fordult az MFB-hez, a 2001 óta folyósított, legalább 100 millió forint összegű hitelek listáját kérték. Az MFB tájékoztatása szerint azonban csak a 2011. január 1-je utáni tranzakciókról adhattak ki adatokat, az azt megelőző időszak adatai banktitkot képeznek (a bank válaszát itt olvashatja (pdf).
Az MFB által közölt adatokból „tehát nem derül ki, hogy az elmúlt tíz évben mely cégek vagy intézmények nem fizették vissza, tüntették el vagy élték fel a sokszázmilliós, milliárdos vagy tízmilliárdos MFB-hiteleket, az viszont igen, hogy az elmúlt egy évben kik kaptak ilyeneket. De ez is érdekes” – írja a portál.
Az adatközlésből kiderül: az állami bank 34 milliárdos hitelkeret-szerződést kötött a Közgéppel. Emellett a ma már felszámolás alatt álló Hérosz Zrt. 3,8 milliárd forintos, a Duna Aszfalt Kft. 5 milliárd forintos hitelt kapott. Rajtuk kívül nagyobb összegű hitelt adtak az állami tulajdonú Médiaszolgáltatás-Támogató és Vagyonkezelő Alap, a Magyar Államvasutak Zrt. és a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. is.
Az Orbán-kormány felállása óta a Közgép vezette konzorciumok több mint 200 milliárd forint értékben nyertek el közbeszerzési tendereket, írta a Magyar Narancs korábban a közbeszerzési értesítőkben megjelent adatsorokat összesítve. Az összeg nemcsak összegszerűen, de arányaiban is jelentős, mivel tavaly összesen 680,5 milliárd forint összegben folytattak le érvényes közbeszerzési eljárást a központi költségvetés alá rendelt intézmények, helyi önkormányzatok, illetve közjogi szervek.
A Közgépnek nyújtott MFB-hitel nemcsak ezért figyelemre méltó. A cég vezére Nyerges Zsolt, aki Fellegi Tamás minisztert váltotta a kormányalakítás előtt az egyebek között a Class FM-et tulajdonló Infocenter fő tulajdonosaként. A Közgép egykori vezetőségéből pedig többen fontos pozíciót kaptak kormányzati, illetve állami cégnél. Az MFB igazgatóságának egykori tagja, Petykó Zoltán később, egészen a 2010-es kormányváltás előtti hónapokig vezette a Közgépet, azt követően az uniós pályázati pénzek elosztásáért felelős Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke lett, az egykori it-tag Schváb Zoltán lett az NFM helyettes államtitkára. A szoros kormányzati kapcsolatokkal rendelkező Nyerges Zsolt korábban állatorvosként dolgozó testvére, Nyerges Attila pedig politikai főtanácsadó lett az új fejlesztési miniszter, Németh Lászlóné mellett, aki szintén a Magyar Fejlesztési Bankból érkezett a miniszteri posztra.
Az átlátszó.hu az állami tulajdonú fejlesztési banktól azt kérte, hogy adja ki a 2001 óta folyósított, legalább 100 millió forint összegű hitelek listáját, megjelölve a hitel kedvezményezettjét, a megítélés és a folyósítás dátumát, a hitel célját és összegét, és a hitelhez kapcsolódó esetleges állami garanciát. Azt is szerették volna megtudni, hogy a kedvezményezettek közül kik fizették vissza a hitelt teljes mértékben, mely hitelek visszafizetése van még folyamatban, mely hiteleket engedték el részben vagy egészben, illetve mely hitelek visszakövetelése vált lehetetlenné a hitelfelvevő csődje, felszámolása vagy fantomizálódása miatt, valamint hogy kiknek folyósítottak vissza nem térítendő támogatást, illetve az államilag garantált hitelek esetében kik hívták le az állami garanciát.
A portál felidézi, hogy egy 2009-es kormányhatározat szerint az MFB 15,3 milliárd forintos, államilag garantált hitelt nyújtott volna a sávolyi motorversenypálya megépítéséhez. A sávolyi hitelt végül nem folyósította a bank, de így is terjedelmes a bebukott hitelek listája. Az MFB új vezetése több ügyben feljelentéseket is tett a 2010-es kormányváltás után, ilyen volt például a ceglédi Best Western Aquarell Hotel 2,1 milliárd forintos, a Rácz fürdő 6 milliárdos, az adonyi Magtárház 11 milliárdos, a szolnoki papírgyár 10,6 milliárdos, a győri stadionrekonstrukció 16,9 milliárdos és az egerszalóki hotel 7,2 milliárdos kockázatos kölcsöne, valamint a pétfürdői Nitrogénművek 17,1 milliárd forintos kezességvállalása.
Az MFB Zrt. arról tájékoztatatta az átlátszó.hu-t, hogy az MFB-re vonatkozó, 2011 január elsején hatályba lépett törvény kimondja: „az MFB Zrt. esetében – az ügyfél személyére, valamint az ügylet összegére vonatkozó adatok kivételével – banktitok minden olyan, az egyes ügyfelekről az MFB Zrt. rendelkezésére álló tény, információ, megoldás vagy adat, amely ügyfél adataira, vagyoni helyzetére, üzleti tevékenységére, gazdálkodására, tulajdonosi, üzleti kapcsolataira, valamint az MFB Zrt. által vezetett számlájának egyenlegére, forgalmára, továbbá a pénzügyi intézménnyel kötött szerződéseire vonatkozik”. Az MFB szerint tehát a kért adatok jelentős része – például hogy kik nem fizették vissza a hiteleket, kik hívták le az állami garanciát, mely kedvezményezettek tűntek el stb. – banktitkot képez, vagyis nem kiadható.