Vizsgálja az Európai Bizottság a plázastop-törvényt

2012.03.17. 09:36

Az Európai Bizottság vizsgálja a magyar plázastoptörvényt, írja a Népszabadság. A testület azt tanulmányozza, hogy a jogszabály megfelel-e a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságáról szóló EU-irányelveknek.

A lapnak adott bizottság bizottsági válaszból nem derült ki, hogy pontosan milyen stádiumban van a vizsgálat. A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy az uniós hatóságok egyelőre tájékozódnak a jogszabályról, illetve a végrehajtás módjáról, írja a napilap.

Az Országgyűlés tavaly december elején fogadta el az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény módosítását. Ebben 2014 végéig moratóriumot hirdettek minden, háromszáz négyzetméternél nagyobb kereskedelmi létesítményre, vagyis külön engedély nélkül addig Magyarországon nem épülhetnek új áruházak, bevásárlóközpontok.

Felmentést a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) képviselőiből álló plázastopbizottság adhat. Az NGM nemrégiben jelentette be, hogy eddig tíz, ötezer négyzetméternél kisebb épületre adtak be kérelmet a testülethez, és hét vállalkozás kapta meg a felmentést, míg három nem.

Az EU hasonló vizsgálódik az Erzsébet-utalványok miatt is. A Népszabadság szerint nem is annyira az utalványok jogi hátterét, hanem az utalványrendszer működtetésének a módját vizsgálja a testület. Hasonlóan Brüsszel előtt van a zárószavazás előtt álló, a dohánykereskedelmet államosítani szándékozó trafiktörvény javaslata is. Itt a törvényalkotó Lázár János, illetve a Fidesz-frakció döntött úgy, elküldik Brüsszelnek a jogszabálytervezetet.