István, Vajk
17 °C
22 °C

Így terjed az elektromos cigaretta

2012.03.19. 12:03
Új piacot nyitott a kormány az elektromos cigaretták előtt a zárt téri dohányzás tiltásával. Míg korábban a magyar forgalmazók az e-cigaretta leszokásban való szerepét hangsúlyozták és a nikotintapaszokkal, nikotinrágókkal keltek versenyre, az eszköz mára már azok körében is egyre népszerűbb, akik nem akarnak felhagyni káros szenvedélyükkel.

A zavarosban halásznak az elektromos cigaretta forgalmazói. Miközben a hatályos jogszabályok egyértelműen nem rendelkeznek a termékről, a zárttéri dohányzást tiltó törvény hatására egyre inkább felfutóban van. A nyilatkozó vállalkozók egyértelmű keresletnövekedésről számoltak be, egyes helyeken már csak több hetes átfutással tudják teljesíteni a rendeléseket.

Az elektromos cigaretta Magyarországon korábban nem volt sikertörténet, ameddig a szórakozóhelyeken kategorikusan nem tiltották a dohányzást, a készüléket leginkább mint a leszokásban segítő eszközt szerették volna eladni. Mondván, az elektromos cigaretta – a hagyományossal szemben – a nikotinon kívül káros anyagot nem tartalmaz, így a nikotintapaszokhoz, rágókhoz hasonlóan az első lépés lehet a leszokás felé vezető úton.

Made in China

Az e-cigarettát egy kínai cég fejlesztette ki 2005-ben és Ruyan néven dobta piacra. 2006 áprilisában az elektronikus cigaretta beszivárgott Európába. Hivatalos bemutatására az ausztriai RUYAN Tengerentúli Megelőzés című konferencián került sor. Bemutatása után európaszerte forgalmazni kezdték. Angliában Electro Fag néven terjedt el. 2009-ben egyes tanulmányok 300 000-re becsülték az elektronikus cigarettát fogyasztók számát, de arányuk azóta már jelentősen emelkedett. Az elektronikus cigaretta egy olyan akkumulátor által üzemeltetett nikotin tartalmú inhaláló, amely a különböző dohánytermékek alternatívájaként szolgál.

Nem terápiás eszköz?

Csakhogy ez az állítás a kezdetektől fogva gyenge lábakon állt, több nemzetközi egészségügyi szervezet is ellenezte, hogy az e-cigarettát leszokástámogató eszközként forgalmazzák. Demjén Tibor, az Országos Egészségfejlesztési Intézet Dohányzás Fókuszpontjának vezetője az Indexnek elmondta: 2009-ben az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal az e-cigaretták tesztelésekor olyan anyagokat talált, amelyek a hagyományos dohányt tartalmazó cigarettákban, illetve égéstermékeikben is megtalálhatók. Így aztán komoly piacokat nem tudott elhódítani az egyéb, leszokásban segítő eszközök elől, több magyar hatóság már megjelenésekor jelezte, vizsgálatok hiányában az e-cigarettát nem szabad terápiás eszközként árulni.

Nefmi: Illegális a forgalmazása

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) lapunkkal közölte, az e-cigarettákban levő összetevők közül a nikotin olyan farmakológiai hatású anyag, amelyre „a gyógyszerszabályozás vonatkozik, összhangban az európai uniós rendelkezésekkel. A jogszabály szerint az ilyen termékeknek keresztül kellene menniük a gyógyszerek engedélyezésére vonatkozó hatósági eljáráson. Az engedély kiadása után pedig meg kellene felelniük többek között a gyógyszergyártásra, gyógyszerforgalmazásra, és a gyógyszerek reklámozására és mellékhatás-figyelésére vonatkozó uniós előírásoknak, továbbá alkalmazásuk a dohányzásról történő leszokás részeként az orvos vagy gyógyszerész tanácsa alapján/felügyelete mellett történhet.” Úgy vélték, a nikotintartalmú elektromos cigaretták forgalomba hozatala és értékesítése a gyógyszerszabályozás megkerülésével jogszabályellenes tevékenység.

A vélemény a gyógyszertörvényben meghatározott definíciójából indul ki, eszerint gyógyszernek „azok az anyagok vagy keverékeik számítanak, amely farmakológiai hatások kiváltása révén az ember valamely élettani funkciójának módosítása érdekében alkalmazható”.

Hon Lik, az e-cigaretta feltalálója
Hon Lik, az e-cigaretta feltalálója

Zavaros az értelmezés

A Nefmi jogértelmezését azonban többen vitatják, a hatóságok és a cégek is különbözőképpen értelmezik az elektromos cigaretta árusítására vonatkozó szabályokat. Az általunk megkeresett vállalkozók egyik része hivatalosan csak az ízesített, nikotint nem tartalmazó patronokat árul, mások külföldön bejegyzett cégen keresztül, internetes értékesítéssel próbálkoznak.

Egy harmadik, népesebb csoport azonban teljesen nyilvánosan árul nikotintartalmú e-cigarettát, akad olyan is aki, egy újságoslánc standjain értékékesít.

Az egyik legnagyobb magyar forgalmazó, az E-smoker szerint jogilag támadható a minisztérium érvelése, szerintük semmilyen konkrét, törvényi tiltás nincs az elektromos cigarettával szemben, problémás egyedül az lehet, ha valaki gyógyászati céllal árulja. Úgy vélik, a minisztérium érvei alapján más, a gyógyászatban is használt anyagot – például a koffeint és így a kávét is – gyógyszernek kellene minősíteni, forgalmazását pedig csak gyógyszertárban engedélyezni. „Mi nem állítjuk, hogy az elektromos cigaretta segít a leszokásban, ez az álláspont a mai helyzet szerint nem is lenne védhető, számos vizsgálatot kellene hozzá elvégezni. Szerintünk az eszköz mindössze a dohányzás egy alternatív formája” – közölték az E-smokernél.

Hasonlóképpen érvel a Greensmoke is, honlapjukon nem is ejtenek szót leszoktatásról, ehelyett azt hangsúlyozzák, az e-cigaretta ízre és érzésre megegyezik a hagyományos cigarettákkal, „a bántó füstszag, a kellemetlen hamu és a végtelen számú cigaretta csikk nélkül, olyan helyen is szívják, ahol a hagyományos cigaretta tiltott”. Az Oxy Gain nevű cég szerint az elektromos cigarettát csak olyanok használhatják, akik „nem tudnak, vagy nem akarnak leszokni a dohányzásról, viszont meg akarják spórolni a sok méreg belégzését, és az óriási költségeket”.

A jelenlegi szabályok szerint fogyasztóvédelmi szempontból a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság azok ellen tud fellépni, akik a nikotin tartalmú kapszulával működő termékek reklámjában olyan állítást fogalmaznak meg, amely szerint az e-cigaretta használata teljesen veszélytelen, vagy kifejezetten egészséges a használó számára, mondta Fülöp Zsuzsanna a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szóvivője az Indexnek. Ezen kívül az NFH a készletekben árusított, hálózatról működő akkumulátor-töltők biztonságát vizsgálja, ugyanis itt is előfordulhatnak biztonsági problémák.

Tiltástól félnek a forgalmazók

„Az e-cigaretták forgalmazására vonatkozóan jelenleg direkt szabályozás nincs, a különböző csatornákon az országba érkező termékek esetében így kiemelten fontos a biztonsági ellenőrzés” – mondta Fülöp Zsuzsanna. A laboratóriumban azt vizsgálják, hogy az akkumulátortöltők megfelelnek-e az érintésvédelmi követelményeknek, és rendeltetésszerű használatuk nem kockázatos-e.

Egységes szabályozás az Európai Unióban sincs. Egyes helyeken a teljes tiltás jellemző, máshol bizonyos megkötésekkel szabad árusítani, és olyan ország is van, ahol nikotintartalmú terápiás eszközként vehető a gyógyszertárban. „Előbb-utóbb várhatóan a magyar szabályozó is lépni fog, az e-cigaretta ugyanis terjed, ráadásul mivel nem minősül dohányterméknek, nemcsak jövedéki adót nem kell utána fizetni, de a boltok és a forgalmazók kiskorúaknak is eladhatják” – mondta lapunknak egy kereskedő.

Bár a cégeket törvény erre nem kötelezi, etikai megfontolásból egyik-másik már most feltüntet a dohánytermékekhez hasonló figyelmeztetéseket a csomagoláson, így például azt is, hogy az csak nagykorúaknak értékesíthető. Szerinte a szakma attól tart, hogy nálunk a kormány végül a teljes tiltást választja majd, ahellyett, hogy megkötésekkel, de engedné az árusítást.

Elektromos cigarettát szív egy nő 2011. január 16-án Hamburgban amikor egy bemutatón a dohányt elégető hagyományos cigaretta egészséges alternatívájaként a találmányt megismertetik a dohányosokkal.
Elektromos cigarettát szív egy nő 2011. január 16-án Hamburgban amikor egy bemutatón a dohányt elégető hagyományos cigaretta egészséges alternatívájaként a találmányt megismertetik a dohányosokkal.

A dohánycégektől vesz el piacot

A megkérdezett elektromoscigaretta-forgalmazók egyetértenek abban, hogy a kormányra egyébként is hatással lévő dohánylobbi nem nézi jó szemmel, hogy az elektromos cigaretta belépett a piacára, és bár konkrét számot senki nem tudott mondani arról, hogy hány korábbi dohányos válthatott eddig e-cigarettára – kalkulációk szerint mindössze néhány ezer – biztosak benne, hogy a szabályozás kialakításában szerepet játszanak majd a nagy dohánygyárak érdekei.

Nincs hivatalos álláspontjuk az elektromos cigarettáról a dohánycégeknek, amikor a Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetségének sajtótájékoztatóján felvetődött az elektromos cigaretta térhódításának kérdése, a helyszínen lévő dohánygyári vezetők azt mondták, ők erről a kérdésről nem tudnak semmit, úgy tudják jelenleg nem szabad e-cigarettát árusítani. Többen azonban hozzátették, január óta ők is egyre több étteremben látnak feltűnni elektromos cigarettát szívó vendégeket.

A nagy cigarettamárkák egyébként mindeddig nem mozdultak rá az elektromoscigaretta-gyártásra, miközben – elsősorban az Egyesült Államokban – önálló, erős e-cigaretta-márkák kezdenek kiépülni, vagyis egyelőre a dohányipar és az elektromoscigaretta-ipar elkülönül. Piaci forrásaink szerint a szabályozás és a szigorúbb engedélyeztetés nem csak a nagy dohánygyáraknak állna érdekében, de akár a nagyobb e-cigaretta márkáknak is, a magyar piacon ugyanis sztenderdek híján egyre inkább terjednek az olcsó, kétes termékek. Az elektromoscigaretta-berendezés ára típusonként eltérő, nagyjából 10 és 20 ezer forint között mozog, míg a beletölthető patron – ez nagyjából 15-20 szálnak megfelelő mennyiség –, átlagosan 120-300 forint körül vásárolható. Egyes piaci árusoknál a cigaretta és a patron nagyjából féláron megkapható.