Idén 530 milliárdot adunk vissza az IMF-nek

2012.03.21. 17:05
A 2008-as IMF hitel második negyedévi törlesztő részletétől eltekintve a magyar államnak nincsenek jelentős devizatörlesztési kötelezettségei a következő hónapokban az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) adatai és az IMF/EU hitel törlesztési ütemezése szerint.

A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays Capital szerdán Londonban ismertetett negyedéves átfogó elemzése szerint az év eddigi szakaszában az erőteljes globális kockázatvállalási készség a magyar piacoknak is segített, a magyar állampapírok iránti kereslet lehetővé tette, hogy a kormány későbbre halasszon hozzávetőleg 4 milliárd eurónyi globálkötvény-kibocsátást. Az elemzés szerint az idei első negyedévi forintadósság-kibocsátás valamivel a tervezett ütem előtt jár, május-júniusban azonban jelentős törlesztési kötelezettségek válnak esedékessé.

Magyarországnak a 2008-ban felvett IMF-EU hitelből korábbi adatok alapján az idén 2,904 milliárd SDR-t – jelenlegi árfolyamon mintegy 3,4 milliárd eurót – kell törlesztenie a Nemzetközi Valutaalapnak. Ebből az első negyedévi, mintegy 640 millió eurós törlesztés már februárban megtörtént, május-júniusban mintegy 924 millió euró, a harmadik negyedévben ugyanennyi, a negyedik negyedévben pedig további 924 millió euró válik esedékessé. Ez az összesen 1,848 milliárd eurónyi összeg a mostani 290 körüli árfolyamon 530-535 milliárd forintnak felel meg.

Az ÁKK honlapján közölt adatok szerint az év első felében devizakötvény nem jár le, júliusban egy 2005-ben kibocsátott 45 milliárd jen értékű jenkötvény, november elején pedig 1 milliárd euró értékű eurókötvény visszafizetése lesz esedékes.

Az ÁKK idei kibocsátási terve szerint teljes körű piaci finanszírozásra törekszik. Ezen belül devizából nem terveztek 2012-ben nettó forrásbevonást, a mintegy 4,8 milliárd eurós lejáró devizatartozást a tervek szerint 4 milliárd euró értékű piaci devizaforrás bevonás, illetve a 800 millió euró várható projektfinanszírozó hitelfelvétel refinanszírozza.

További tartalék az előző IMF/EU hitelből lehívott, de fel nem használt rendelkezésre álló összeg, amely 2011 végén meghaladta az egymilliárd eurót. Az ÁKK decemberi kibocsátási tervében azzal számolt, hogy ez az összeg 2012 végére - a bankoknak kikölcsönzött összeg visszatörlesztése után - 1,5 milliárd euróra nő.

A 2012-es kibocsátási terv decemberi ismertetésekor Borbély László András, az ÁKK vezérigazgató-helyettese az idei devizakibocsátások ütemezéséről annyit mondott, most is arra törekszenek, hogy ezekre minél nagyobb mértékben az első félévben kerüljön sor. Ez persze a piaci helyzet függvénye - tette hozzá.

Az idei harmadik negyedév előtt már nem valószínű a megállapodás a magyar kormány, az EU és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között egy új finanszírozási csomagról, tekintettel a továbbra is fennálló nézetkülönbségekre, és bár a jelenlegi külső piaci kondíciók közepette biztosítható a finanszírozás, ennek középtávú fenntarthatósága érdekében Magyarországnak később szüksége lesz az IMF/EU-megállapodásra - vélekedtek szerdai helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők. Az IMF/EU-megállapodás elérését immár más nagy londoni házak sem valószínűsítik a nyár előtt.