Sikkasztás miatt tett feljelentést a panelos egyesület

2012.04.20. 12:10

Bűntető-feljelentéseket tesz korábbi vezetői ellen a Panel Érdekképviseleti Egyesület, többek közt hűtlen kezelés, sikkasztás, és több rendbeli közokirat-hamisítás gyanúja miatt.

A társaság rendkívüli közgyűlése felfüggesztette a korábbi elnökség két tagja, Szente Szabolcs egykori elnök, és Csizmadia József pénztárnok tagságát. Szente Szabolcs az egyesületet a tavaly decemberi tisztújításig vezette, a közgyűlésen azonban csak alelnöki kinevezést kapott. Utódja, Dohy Béla Miklós, részben azért, hogy Fővárosi Főügyészség már régebben megindított törvényességi felügyeleti eljárását segítse, megpróbálta átvilágítani a szervezet gazdálkodását, ám falakba ütközött, és nem fért hozzá az iratokhoz.

"Olyan jegyzőkönyvek készültek, amelyek nem fedik a valóságot, olyan határozatok születtek, amelyekről az egyesület tagjainak nem volt tudomása. Meghamisították a közgyűlések és az elnökségi ülések anyagait, jogosulatlanul nyitottak bankszámlát, jogszabályokkal ellentétesen rendelkeztek az egyesület székhelyének megváltoztatásáról. Szente Szabolcs időközben mint újra megválasztott elnök is fellépett az egyesület partnerei előtt" - írja a az egyesület közleménye.

Szerintük a közokirat hamisítások és megtévesztések vélhetően azt a szerződést voltak hivatott elfedni, amelyben a Szente Szabolcs vezette non-porfit egyesület megállapodást kötött a Csizmadia József érdekeltségébe tartozó, de több szálon Szente Szabolcshoz is köthető Panel Invest Kft-vel. "A megállapodás értelmében az egyesület egyik fő tevékenységének számító, a társasházaknak, lakóközösségeknek végzendő tevékenységéből származó megbízási díj 95 százalékát engedményezte a cégre, miközben utóbbi soha nem rendelkezett olyan személyi és gazdasági feltételekkel, amelyek lehetővé tették volna számára a vállalt feladatok ellátását. Az említett tevékenységet valójában az egyesület végezte el, a szerződés eredményeként viszont mintegy 70 millió forint került át a nonporfit szervezettől a nyereségorientált társaságba" - áll a közleményben.