A Coop viszi a Profit és a Matchot?

MTI/Index
2012.04.23. 15:33 Módosítva: 2012.04.23. 16:02
Magyarországról kivonuló multik boltjait vásárolja fel a Coop-csoport, a felvásárlást pedig várhatóan napokon belül bejelentik, mondta Murányi László, a Coop Hungary Zrt. vezérigazgatója.

A felvásárlás részleteiről a titoktartásra hivatkozva nem adott bővebb tájékoztatást. Jelezte ugyanakkor, hogy a boltvásárlás részleteit annak bejelentésekor ismertetik a nyilvánossággal.

A Coop-csoport a múlt évben 510 milliárd forintos árbevételt ért el. Ez hasonló nagyságrendű, mint 2010-ben és 2009-ben volt. A vezérigazgató eredménynek minősítette azt, hogy az 500 milliárd forintot meghaladó árbevételi szintet stabilizálni tudta  a csoport az utóbbi években a csoport a belföldi fogyasztás visszaesése mellett is.

A kereskedők a legvalószínűbbnek azt tartják, hogy a Cora hipermarketláncot az Auchannak eladó Louis Delhaize csoport távozik Magyarországról. A Louis Delhaize két bolthálózattal rendelkezik még Magyarországon: a Match szupermarketek és a Profi diszkontok is hozzá tartoznak, és nem kerülnek át az Auchanhoz.

Az áruházláncok iránt a CBA is erősen érdeklődött, ezt korábban Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója. „Bonyolult és nagyon kényes tárgyalásokról van szó, amelyek kimenetele a legjobb esetben is két félen áll, ezért megbecsülni sem lehet a befejezések időpontját” – mondta, hozzátéve, hogy más versenytársak is lecsaphatnak a kivonuló láncok hálózatára.