Taksony
0 °C
2 °C

Nyereséges volt tavaly a nemzeti bank

2012.05.14. 11:21
| Módosítva: 2012.05.14. 16:35

Tavaly nyereségessé vált a Magyar Nemzeti Bank, a 2010-es 41,6 milliárd forintos veszteség után 2011-ben 13,6 milliárd forint nyereség képződött – derül ki a jegybank hétfőn nyilvánosságra hozott éves jelentéséből (pdf).

Olcsóbb lett a pénz

Az eredményt elsősorban a forint gyengülése és a végtörlesztéshez kapcsolódó euróeladások javították, amikkel a jegybank a bankszektor euróigényét elégítette ki. A tenderek során az MNB összesen 1600 millió eurót bocsátott a bankrendszer rendelkezésére, melyből év végéig ténylegesen 862 milliót használtak fel a hitelintézetek.

Csökkentek a bank költségei is, a készpénzgyártás például majdnem fele annyiba került tavaly, mint egy évvel ezelőtt.  A mérséklődés az alacsonyabb készpénzkereslet mellett a jegybank elmúlt három évben bevezetett – hosszabb távon akár összességében több tízmilliárd forint értékű megtakarítással járó - készpénzzel kapcsolatos stratégiai intézkedéseknek köszönhető, áll a jegybank közleményében. A 2011-es nyereség a jegybank eredménytartalékát növeli, a későbbi évek esetleges veszteségét hivatott finanszírozni.

És olcsóbban is működnek

A 2011-es működési költségek 900 millió forinttal voltak alacsonyabbak az egy évvel korábbinál, és nem érték el a 12 milliárd forintot, amire 1997 óta nem volt példa. Ez az előző évi kiadásokhoz képest 7 százalékos, csökkenést jelent. Az elmúlt három év alatt elért megtakarítások összege éves szinten több mint 3 milliárd forintot tesz ki, ez nominálértéken a 2008-as kiadásokhoz képest 20 százalékot meghaladó csökkenést jelent.

Ugyanakkor az közlemény kiemeli, hogy a jegybanki működés sikerességének nem a nyereség a mérőszáma, hiszen az MNB célja az árstabilitás elérése, és ezt nem befolyásolhatja az eredményre gyakorolt hatás. Ugyanakkor a jegybank a működési költségeit ésszerűen alacsony szinten tartja, takarékosan gazdálkodik az adófizetők pénzével - áll a jegybank közleményében.