Az új adókkal mindent megtudhat rólunk a NAV

2012.05.15. 12:50

Célzott ellenőrzés nélkül szerezhet információkat az adóhatóság a magánszemélyek és a vállalkozások telefonálási és bankolási szokásairól. A telefonhívásokra, sms-ekre, pénzügyi tranzakciókra a jövőben kivetendő adóterhek megfizetését ugyanis csak úgy lehet ellenőrizni, ha a revizorok betekintenek az ügyfelek számláiba. Az új törvényjavaslatok jelenlegi formájukban arra alkalmasak, hogy egy adóhatósági vizsgálat során korlátlan hatáskörük legyen az ellenőröknek – fogalmazta meg aggályait Angyal József okleveles adószakértő a Pénzcentrum.hu-nak.

A szakember szerint ez az egyetlen, ellenben igencsak érdemi változtatás lényegét tekintve a jelenleg a távközlési cégeket, valamint a bankokat terhelő különadók, valamint az újonnan tervezett adók között. Egyéb tekintetben ugyanarról a közvetlen adóról beszélhetünk, mint amilyet most is kell a szolgáltatóknak fizetniük, csak a vetítési alap más.

Jelenleg a banki különadót a 2009-es éves beszámoló adataiból számított módosított mérlegfőösszeg után kell megfizetni, mértéke az adóalap 50 milliárd forintot meg nem haladó része után 0,15 százalék, az a fölötti összegre 0,53 százalék. Vagyis a hatályos adóztatási forma esetén a mérlegfőösszeg a mérvadó, az ellenőrzés során csak indokolt esetben tekinthet bele az adóhatóság egyes bankszámlákba. Az új szabályozás szerint lényegében mindenfajta pénzügyi tranzakció után egyesével kell megállapítani az 1 ezrelékes adót, ami továbbra is a pénzintézeteket terhelné.

Hétfőn a Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone közös sajtóközleményben adott hangot megdöbbenésének a szektort sújtó újabb különadó miatt. Arra kérték a kormányt, vonja vissza a távközlési adóról szóló jelenlegi törvényjavaslatot, és iparági egyeztetések után egy új, fenntartható javaslatot nyújtson be. Szerintük az elmúlt hónapokban a kormányzat többször is ígéretet tett az ágazati különadók kivezetésére, ennek ellenére most, rövid határidővel gyakorlatilag megduplázza a távközlési szektor adóterheit, és csak a távközlési társaságokat sújtja.

Az Országgyűlés elé benyújtott távközlési adójavaslat a teher megfizetésére a szolgáltatókat kötelezi, noha  az iparági egyeztetéseken az előfizetőket érintő fogyasztási adó tervezetét ismertette a kormányzat, és a Széll Kálmán Terv 2.0-ban is ilyen adó szerepelt. Ezzel, a tervekhez képest alapjaiban változtatta meg az általa az Országgyűlésnek beterjesztett távközlési adóról szóló törvényjavaslatot a kabinet, írták.

A távközlési adónál jelenleg az áfa nélküli bruttó bevétel az adó alapja, mértéke pedig 0-6,5 százalék között sávosan növekszik: 100 millió forintig nem kell adót fizetni, 500 millió forintig 2,5 százalék, 5 milliárd forintig 4,5 százalék, 5 milliárd forint fölött pedig 6,5 százalék az adó mértéke. Ennek ellenőrzéséhez szintén nem kell tételesen megnézni a telefonszámlákat. Az új adó minden telefonhívásra és sms-re 2 forint lenne a beterjesztett törvényjavaslat szerint. Az adókötelezettség ellenőrzéséhez ugyancsak tételesen meg kellene nézni a számlákat.