Újra nagyot bukott az MKB

2012.05.16. 13:57
A bankadó miatt továbbra is jelentős veszteséggel működik a magyarországi MKB Bank – mutatják a bajor tulajdonos szerdán közzétett első negyedéves számai. A Bayerische Landesbank 54 millió eurós nyereségét az MKB 44 millió eurós vesztesége rontotta – ez utóbbi közel 13 milliárd forintos mínuszt jelent három hónap alatt.

Csak 54 millió eurós adózás előtti nyereséggel zárta az év első három hónapját a Bayerische Landesbank, az MKB tulajdonosa, írja a Portfolio.hu. Ez az eredmény 10,7 százalékkal elmarad az egy évvel korábbitól annak ellenére, hogy a társaság lakossági üzletága továbbra is jól teljesít, a vállalatinak pedig javult a teljesítménye az egy évvel korábbihoz képest.

A bank IFRS szerinti eredményét több nagyobb tétel is rontotta az első negyedévben, de egyebek mellett szerint „a magyarországi kormányzati beavatkozás és a gyengébb forint” a magyarországi leánybanknál 44 millió eurós veszteséghez vezetett.

Az első negyedévben a Bayerische Landesbank folytatta a stratégiai jellegű eszközeire való fókuszálást, így megvált a DKB Immobilien leánycégtől és a romániai Nextebanktól. Az év egészére a bajor tartományi bank pozitív adózás előtti eredményre számít alapvető üzletágában.

A Bayerische Landesbank stratégiai jellegű piacaihoz már nem tartozó kelet-európai régióban viszont a jelentés szerint továbbra is nehéz működési környezetben működik a bank. Az egy évvel korábbi 11 millióval szemben 44 millió euró volt az MKB vesztesége. Ezt egyrészt a forint jelentős gyengülése, másrészt a végtörlesztésből fennmaradó veszteségek okozták.

Ezen túl az idén 46 millió euróra rúgó bankadó is rontotta az első negyedéves eredményt az MKB-nál. A Bayerische Landesbank honlapján közzétett prezentáció szerint (az OTP Bankhoz hasonlóan) az első negyedévben könyvelte el ugyanis a bankadó teljes idei összegét a társaság.

A kiszámíthatatlan működési környezet az MKB-nál jelentős költségcsökkentést tesz szükségessé a 2011-ben már megtett lépéseken túl. Pedig 2012 az elrugaszkodás éve lehet, legalábbis ezt jósolta a bank év elején távozó vezérigazgatója, Erdei Tamás.

Az új vezető, Simák Pál az Indexnek adott interjújában elmondta, hogy még idén is számítanak veszteségekre. Arról, hogy esetleg a Bayerische Landesbank eladná az MKB-t úgy vélte, hogy a  banknak középtávon kell elérnie a piaci érettséget.