Szabolcs
19 °C
28 °C

Júniusban ülünk le az IMF-EU-val

2012. 05. 22. 17:25
| Módosítva: 2012. 05. 29. 17:35

Már június elején, akár az európai pénzügyminiszterek június 22-i értekezlete (Ecofin) előtt megkezdődhetnek a hiteltárgyalások Magyarország és az IMF, illetve az EU között - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyekért felelős államtitkára.

Pleschinger Gyula a Dow Jones hírügynökségnek Londonból telefonon adott nyilatkozatában elmondta: ha a magyar parlament a június első napjaiban esedékes végszavazáson elfogadja a jegybanktörvény minden fél számára kielégítő módosítását, néhány napra rá megkezdődhetnek a hivatalos tárgyalások. Ha már folynak a tárgyalások, "nagyon hamar, talán már a nyáron" megszülethet a megállapodás - mondta.

Ha a tárgyalások valamilyen okból őszig elhúzódnak, sor kerülhet egy kötvénykibocsátásra, de csak az IMF-fel és az EU-val egyetértésben - tette hozzá, megjegyezve, hogy  szeptember eleje lenne a legoptimálisabb periódus a kibocsátásra.

Magyarország mintegy 15 milliárd eurós elővigyázatossági hitelkeretet akar biztosítani magának.
A tranzakciós adót illetően Pleschinger Gyula elmondta, hogy Magyarország kész változtatásokat végrehajtani a tervezeten, hogy az a szürke gazdaság visszaszorítását is szolgálja, de az előirányzott bevétel "kőbe van vésve". A kormány jövőre 130 milliárd forintot akar beszedni az adóból.

Minden nap elmondjuk

A Bloomberg múlt heti elemzése szerint szerint romlott az alkupozíciónk az IMF-nél, mert gyatra lett az első negyedéves növekedés. A legfontosabb előfeltétel, a jegybanktörvény módosítása ráadásul csúszik, a kormány egyelőre nem közölte, hogy melyik módosítókat támogatná.

Múlt héten a Fellegi Tamást váltó új főtárgyaló a héten többször is elköteleződött a megállapodás mellett. Varga Mihály szeirnt őszre lehet IMF-hitel, 15 milliárd euró kellene három évre.

Később megint beszélt Varga, akkor azt mondta, amit most Pleschinger, hogy nyáron kezdődhet az IMF-tárgyalás, és mindenkit megnyugtatott, hogy a kormány gyorsan meg akar állapodni a Valutaalappal. Ezt később a még hivatalban lévő Fellegi is megerősítette, ő úgy fogalmazott, hogy elemi érdekünk a tárgyalások megkezdése.