Százezer munkahely a turizmusból?

MTI/Index
2012.05.31. 09:00
Bánki Erik, az Országgyűlés turisztikai bizottságának fideszes elnöke szerint egyre jobban áll az ágazat, az iparági szereplők szerint viszont nem épp így van, a növekedésre pedig esélyt se látnak.

Tavaly a vendégéjszakák szempontjából a turizmus már elérte a 2007-es szintet Magyarországon, és idén már a válság előtti időszakot is meghaladhatja az ágazat teljesítménye, mondta el Bánki Erik.

Máshogy látják

A szállodások és utazásszervezők szerint a rossz gazdasági helyzet és a kormány intézkedései egyaránt hozzájárulnak a iparági bizonytalansághoz. Egy-két évig biztosan nem várnak növekedést, pedig az európai turizmus a fellendülés jegyeit mutatja.

Elmondta, hogy a turizmusfejlesztés támogatása az államháztartás szempontjából kifizetődő, egyebek mellett azért, mert hamar megtérül, és az ágazat munkahelyteremtése is rendkívüli. Hozzátette, hogy elégedett lenne, ha az ágazatban százezer új munkahely jönne létre a ciklus végére, becslése szerint az elmúlt két év alapján ez reális.

Bánki Erik a kormány hivatalba lépésének kétéves évfordulója kapcsán azt mondta: "a külföldi piacokon már sikerült rendezni a sorokat", de a hazai keresletet még nem sikerült helyre állítani, a politikus azt várja, hogy jövőre már a belföldi piac is élénkül.

Úgy vélte, hogy Magyarországon félrekezelték a válság okozta problémákat, például Ausztriában, ahol sokkal jobban reagáltak, már 2009-ben elindult a növekedés, 2010-re pedig már a válság előtti szintet is sikerült elérni.

Az elmúlt két évről szólva elmondta: a kormányváltás után a gazdasági válság, illetve az előző kormány szerinte elhibázott intézkedései miatt azonnali átszervezésekre volt szükség. Így például a nemzeti turisztikai marketinggel foglalkozó Magyar Turizmus Zrt.-nél megtakarítási intézkedéseket vezettek be, amelyek a politikus szerint eredményesek voltak.

Bánki elismerte, hogy a szektor túlszabályozott és túladóztatott, a tisztán működni kívánó cégek jelentős adminisztratív teherel szembesülnek. Azonban az adók csökkentése egyelőre nincs a láthatáron.

Bánki Erik munkahelyteremtő tervei azért is érdekesek, mert az utazási irodák a korábbiaknál is kevesebb kapacitást foglalnak le, a szállodák pedig arról panaszkodnak, hogy a jövedelmezőségük évről évre romlik.

A hazai iparági szereplők szerint legjobb esetben is stagnálás várható az ágazatban, miközben Európában a turizmus helyzete folyamatosan javul. A régiónkban Bécsben idén új rekordot döntöttek a vendégéjszakák számával.