Változtatni fognak a Szép-kártya szabályain

MTI/Index
2012.06.05. 14:44 Módosítva: 2012.06.05. 15:23
A kormány áttekinti a Széchenyi Pihenőkártya rendszerének eddigi tapasztalatait, az év során beérkezett módosítási javaslatokat, ezek mérlegelését követően pedig előkészíti a kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló kormányrendelet módosítását, közölte Matolcsy György egy képviselői kérdésre adott írásbeli válaszában.

Az Országgyűlés honlapján közzétett levél szerint a fideszes Nógrádi Zoltán kérdezte meg, hogy mikor változtatják meg a Szép-kártya feltételeit úgy, hogy képes legyen „egyszerű fizetőeszközként” működni. Nógrádi korábban már feltett egy ezzel kapcsolatos kérdést, ám azt később visszavonta, majd lényegében újra feltette.

Matolcsy elmondta, hogy módosítani fognak, többek közt ennek részeként „a idegenforgalmi adó Szép-kártyával történő fizetésének lehetőségét” is megvizsgálja a kormány.

Uniós eljárás is folyik miatta

A két legfontosabb kifogás: a Szép-kártya egyes feltételei kizárják a vállalkozások bizonyos formáit, így például a külföldi vállalatok itteni fióktelepeit, valamint a kártyakibocsátónak banki háttérrel kell rendelkeznie. Az NGM akkori, még az unió úgynevezett pilot-eljárásával kapcsolatos álláspontja szerint a kifogásokat „nem tartjuk megalapozottnak”, mégis: „általánosságban nyitottak vagyunk a kibocsátó működési formájára vonatkozó feltételek megváltoztatására”

A miniszter egyébként nagyon optimista a monopolhelyzetbe került pihenőkártyával kapcsolatban, elmondta, hogy április végéig már mintegy 555 ezren igényeltek Szép-kártyát, 530 ezer munkavállaló pedig már kézhez is kapta. Csaknem 15 ezer munkáltató adta dolgozóinak ezt a juttatást. A három kibocsátó vállalat pedig mintegy 23 ezer elfogadóhellyel rendelkezett. A kártyákra a munkavállalók több mint 28 milliárd forintot töltöttek fel.

A Szép-kártya elektronikus formátuma révén már jelenleg is egyszerűbb és modernebb eszköz, mint az üdülési csekk, az 1,5 százalékos jutalék szint pedig jóval olcsóbbá teszi elődjénél, mondta. A rendszer finomhangolását — a működés során felmerült észrevételeknek és igényeknek megfelelően — folyamatosan végzik, hogy az előnyök még inkább érvényesüljenek, tette hozzá Matolcsy György.