Csődhullám érte el az élelmiszeripart

2012.06.13. 09:18
Az élelmiszer-ipari tevékenységgel foglalkozó cégek körében több, mint harminc százalékkal nőtt a fizetésképtelenségi eljárások száma az első negyedévben 2011 azonos időszakához képest – derül ki a Coface Hungary Hitelbiztosító elemzéséből. Az ágazat állapota azért is fontos, mert nagyobb szerepet játszik a gazdaságban, mint ami a szektorbeli cégek számából és teljesítményéből adódna. Ennek oka, hogy ezer szállal kötődik a gazdaság szinte összes ágazatához. A jövő szempontjából kedvezően értékelhető, hogy a kereslet kiszámíthatóan megmarad a termékei iránt, s hogy több cég komoly fejlesztésekkel menekült előre; ugyanakkor számos probléma hátráltatja a piaci szereplők helyzetének a javulását.

„Jelentős forgóeszköz hiány, magas alapanyag árak, gyakori késedelmes fizetés, széles körben elterjedt szállítói hitelezés, komoly szezonalitás” – sorolja Kárpáti Gábor, a Coface Hungary ügyvezető igazgatója azokat a problémákat, amelyekkel az élelmiszeripari cégeknek nap, mint nap meg kell küzdeniük. Egyre több nem is képes kezelni ezeket: az élelmiszeripari tevékenységet végzők körében közel harminc százalékkal nőtt a cégek fizetésképtelenségi mutatója az idei év első negyedében 2011 azonos időszakához képest.

Az élelmiszeripar egyik sajátossága Magyarországon, hogy nagyon sok a vállalkozás a szektor méretéhez képest, és a struktúra nem hatékony. Ugyanakkor azonban jelentősége is nagyobb az ágazatnak, mint ami a GDP-n belüli súlyából fakadna – ezért is nagyon fontos a gazdaság egésze szempontjából, hogyan alakulnak trendjei. Ugyanis hiába csak mintegy 1 százalékát teszik ki az élelmiszeripari vállalkozások az összes – durván 550 ezer – magyarországi társas vállalkozásnak, a szektor GDP-hez való hozzájárulása 2,5 százalékos, és még jelentősebb a külkereskedelemben játszott szerepe. Nem véletlen, hiszen szinte nincs olyan területe a gazdaságnak, amellyel – akár felhasználóként, akár beszállítóként – ne kapcsolódna valamilyen módon, írja a Coface közleménye.

Adataikból látható az is, hogy az elmúlt évek hazai gazdaságot sújtó csapásait nehezen viseli az élelmiszeripar. Ugyan az eljárások száma alacsony (az összes regisztrált eljárás pár százalékát teszik ki); és az eljárások alá vontak jellemzően 300 millió forint forgalom alatti, azaz kisebb vállalkozások, de nagy kérdés, hogy a megszűnő vállalkozások bevételei a társasággal együtt eltűnnek, vagy a feketepiacra kerülve adózatlan és ellenőrizetlen formában jelennek - e meg. Az esetek 64 százaléka egyébként végelszámolás, ezen belül is a kényszer-végelszámolások voltak a legjellemzőbbek a szektorban az idei év első három hónapjában. Az ügyek másik nagy hányadát a felszámolások teszik ki; a vizsgált időszakban pedig összesen csak egy csődeljárást kezdeményeztek.

A szektor nagy problémája, amit a piaci szereplőknek kezelniük kellene, hogy évről-évre nagyon nagy kilengésekkel jellemezhető környezetben kell eredményt elérni. A gyakran módosuló törvényi/szabályozói környezet, változások az adófeltételekben (például az általános forgalmi adó kulcsa, továbbá az elérhető uniós források/pályázatok, nem beszélve az alapanyagárak hullámzásáról, és az árfolyamkilengésekről – ezek mind-mind alapvetően befolyásolják egy-egy év eredményességének mértékét. Ehhez jön még az időjárási tényező, ami pedig az élelmiszeripar számára az alapanyagot szállító mezőgazdaság révénugyancsak óriási hatásokat gyakorol az ágazat szereplőinek teljesítményére.

Az élelmiszeriparon keresztül jól bemutatható az is, hogyan működnek a tovagyűrűző hatások a magyar gazdaságban, írja a Coface. Mivel a láncon belül, annak minden láncszemére jellemző a forrás- és forgóeszközhiány, valamint a szállítói hitelek terjedése, akár egy dominó eldőlése végighullámozhat az egész láncolaton. Az élelmiszeripari cégek a kereskedelmi láncok gyakori késedelmes teljesítése miatt, azok finanszírozására kényszerülnek, míg magukat az élelmiszert előállítókat a saját beszállítóik, azaz az alapanyagot szolgáltató állattenyésztők, illetve növénytermesztők finanszírozzák. Azoknak pedig a takarmánygyártók, illetve a vetőmagot és kemikáliákat szállítók kénytelenek szállítói hiteleket biztosítani.

Az ebben a formában igen hosszú ideig kint lévő pénzek állománya pedig nagyon nagy, például az állattenyésztéssel foglalkozó cégek által a takarmánybeszállítóknál kint lévő teljes hitelállomány, egy időben mintegy 40 milliárd forintra rúg. A szállítói hitelek állománya egyébként meghaladja a banki hitelekét ebben a körben.

Az árak ráadásul nyomottak a verseny miatt, amivel persze a fogyasztók is jól járnak. Összességében ugyanis például egy alapanyagár-emelkedés valahol a láncon belül megakad, s a végfelhasználó már nyomottabb (alacsonyabb) áron kapja meg a terméket, mint ami indokolt lenne. Ez persze végig negatívan érinti a láncon belüli szereplőket, köztük a középen található élelmiszeripari cégeket.