Debrecen nem érdekli a kínai befektetőket

2012.06.27. 10:55

Az idei év első felében tíz, a második felében újabb tíz kínai belső-mongóliai cégnek kellett volna betelepülni Debrecen ipari parkjaiba, illetve a repülőtér környezetébe, a befektetők azonban nem jönnek. Pedig az együttműködési megállapodás tavaly őszi aláírásakor még olyan nyilatkozatok láttak napvilágot, hogy három év alatt akár tízezer új munkahelyet is teremthetnek az ázsiai befektetők Debrecenben.

Herdon István, a Xanga cégcsoport ügyvezetője szerint a debreceni befektetési lehetőségek túl kicsik a kínai befektetőknek, akiket legfeljebb egy Malév- vagy egy MÁV-fejlesztés gondolkodtathat el. Az ügyvezető azt is elmondta, hogy a tárgyalások során olyan problémák jöttek felszínre, amelyek legalábbis megnehezítik az együttműködés gyakorlati megvalósítását a kínai cégekkel.