100 ezer hektár föld kerülhet vissza az államhoz

2012.07.03. 07:52

Becslések szerint 80-100 ezer hektár termőföld is visszakerülhet köztulajdonba a volt állami nagygazdaságoktól, ezzel kapcsolatban zajlik a tárgyalások előkészítése, várhatóan legalább 200 társasággal veszik fel a kapcsolatot, mondta a Magyar Nemzetnek Szabó Csaba kiemelt földügyekért felelős miniszteri biztos.

A mintegy 124 volt állami gazdaságból létrejött jogutód cégek különböző átalakulásokon mentek keresztül, felaprózódtak, emiatt előreláthatóan legalább kétszáz céggel kell majd felvenni a kapcsolatot - mondta Szabó Csaba. Hozzátette: a kormány célja, hogy tárgyalásos úton visszaszerezze a nagy állami földterületeket bérlő gazdaságoktól az olyan, haszonbérletbe adott, növénytermesztésre használt földeket, amelyek "e cégeknek extraprofitot hajtanak".

A volt állami gazdaságok földjeit bérlő cégek haszonbérleti joga a mostani kormány idején járt volna le, ám az előző kabinet a bérleti jogok lejárta előtt újabb, jellemzően 20 évre szóló szerződéseket kötött velük, emlékeztet a Magyar Nemzet.