Sokkal drágábban iszunk és tankolunk

2012.07.11. 09:07 Módosítva: 2012.07.11. 09:16

Júniusban a fogyasztói árak 5,6 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, közölte a KSH szerdán. Májushoz viszonyítva a fogyasztói árak 0,1 százalékkal emelkedtek, az első féléves infláció 5,6 százalékos volt. Ez azt jelenti, hogy az előző havi lassulás (5,3 százalék) után júniusban gyorsult az áremelkedések üteme, a júniusi volt az idei harmadik legmagasabb inflációs érték.

A meglepően magas inflációs szintben a Portfolio.hu szerint szerepet játszhat a jövedéki adó-emelés hatása, legalábbis a KSH közlése szerint a februári hatósági intézkedés elhúzódó hatása még mindig változtatja az árindexet. A meglepetés további forrása lehet, hogy az üzemanyagokban a várakozásoknál kisebb árcsökkenést számolt el az árstatisztika - ez esetben a következő hónapban fékezhet majd jobban az olajárak esése és a forint erősödése.

Éves szinten, tavaly júniushoz viszonyítva, az élelmiszerek árai az átlagosnál kisebb mértékben,
5 százalékkal emelkedtek. Ezen belül jelentősen nőtt a tojás (39,6 százalék), a sertészsiradék (29,4 százalék), a csokoládé, kakaó (20,5 százalék), a kávé (13,8 százalék), a párizsi, kolbász (11,6 százalék) és a sertéshús (10,5 százalék) ára. Csökkent a liszt (14,5 százalék) és a cukor (6,8 százalék) ára, az átlagosnál nagyobb mértékben, 13,8 százalékkal emelkedett a szeszes italok, dohányáruk ára.

Szintén átlag felett, 7,6 százalékkal nőtt az egyéb cikkek ára, ezen belül a járműüzemanyagok 13,9 százalékkal, a gyógyszerek, gyógyáruk 3,6 százalékkal drágultak. A háztartási energia átlag feletti 6,7 százalékos áremelkedésén belül a palackos gáz 12,1 százalékkal, a távfűtés 10,5 százalékkal drágult. A szolgáltatásoknál 4 százalékos volt az áremelkedés mértéke, ezen belül a szemétszállítás 7, a csatornadíj 5,4 százalékkal nőtt. A ruházkodási cikkek szintén átlag alatt drágultak (2,3 százalék), míg a tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 1 százalékkal kellett kevesebbet fizetni tavaly júniushoz képest.

Egy hónap alatt emelkedett a dohányáruk és a szolgáltatások ára, csökkent az üzemanyagok, a tartós fogyasztási cikkek és az élelmiszerek ára. Ezen belül az élelmiszerek ára 0,1 százalékkal csökkent. Csökkent a tojás (8,4 százalék), a liszt (1,4 százalék), a sajt (1,3 százalék) és a tej (1,1 százalék) ára. Jócskán drágult a párizsi, kolbász (2,1 százalék), a szalámi, szárazkolbász, sonka (2 százalék) és emelkedett az idényáras élelmiszerek (0,9 százalék) ára is.

A szeszes italok, dohányáruk ára nőtt a legnagyobb mértékben, 0,7 százalékkal. Az átlagot meghaladóan drágultak a szolgáltatások is (0,5 százalék), ezen belül az üdülési szolgáltatásokért átlagosan 4,4 százalékkal kellett többet fizetni. A háztartási energia ára nem változott. Árcsökkenés következett be az egyéb cikkek körében (0,4 százalék), ezen belül a járműüzemanyagok ára 1,5 százalékkal csökkent. A ruházkodási cikkek és a tartós fogyasztási cikkek ára szintén csökken 0,3 és 0,1 százalékkal.