Oszkó: Nem húzhatjuk sokáig az időt

2012.07.19. 16:06 Módosítva: 2012.07.19. 16:07
Nehéz és hosszú tárgyalásokra számít a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval (EU) Oszkó Péter, aki szerint a Magyarországgal kötendő megállapodás „láthatóan nem elővigyázatossági, hanem készenléti jellegű” hitelről szól majd.

A volt pénzügyminiszter a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány csütörtöki budapesti rendezvényén beszélt erről. Oszkó Péter úgy fogalmazott: „a kormány próbál úgy tenni, mintha ők egy elővigyázatossági csomagot szeretnének, ami azt finanszírozná, hogy ne kelljen fordulatot csinálni”. Hozzátette: „ennek alapján úgy látszik, hogy meglehetősen távol vannak az álláspontok egymástól”.

Az alapítvány felügyelőbizottságának elnöke hangsúlyozta: ha a tárgyalások során a makropályában nincs egyetértés, akkor egy olyan intézkedéscsomagban kell megállapodni, amely eleget tesz a nemzetközi szervezetek által megfogalmazott kiigazítási igénynek.

Oszkó Péter szerint „nehéz lenne nem időhúzásnak nevezni, amit a kormány csinál, mert azért nyolc hónapja jelentették be, hogy megállapodást akarunk kötni”. Az IMF-fel addig lehet tárgyalni, „amíg a piacok elhiszik, hogy komoly tárgyalások folynak, és ennek egy megállapodás lehet a vége”.

Oszkóék szerint fordulatra lesz szükésg

A költségvetés és a konvergenciaprogram kockázatelemzését az alapítvány "büdzsémagyarázó" projektje, a "Közös kassza" keretében mutatta be Budapesten. A Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest (KFIB) ezúttal is technikai kivetítést készített az alapítvány megbízásából a 2010 végén megszüntetett Költségvetési Tanács módszertanával.

Oszkó Péter volt pénzügyminiszter a főbb megállapításokat ismertetve kiemelte: 2015-ig a magyar gazdasági növekedés várhatóan nem emelkedik egy százalék fölé, vagyis a gazdaság tartósan leszakadó pályára kerül. Azt, hogy a versenyszférában foglalkoztatottak száma 2015-ig 50 ezerrel csökkenhet, ki lehet egyensúlyozni közfoglalkoztatással, de ez költségvetési forrásokat emészt fel - mutatott rá. A volt pénzügyminiszter - aki egyben az alapítvány felügyelőbizottságának elnöke - szerint az államadósság 2015-ig 80 százalék körüli szinten ragadhat be. Összességében gazdaságpolitikai fordulatra van szükség Magyarországon - mondta.