Orbán Viktor megfejtette a kólatitkot

2012.07.20. 16:03
Pénteken Dunaharasztiban felavatták az ország legnagyobb palackozóját: a magyar kóla most már olyan sebességgel készül, hogy naponta minden magyarnak tudnának gyártani egyet. Ennyi persze itthon nem kell, viszont Máltától Izlandig magyar kólát iszik Európa. Orbán Viktor, jött, avatott, és miközben felidézte, hogyan lett a szabadságot jelentő tiltott italból támogatott, a kólatitkot is megfejtette.

Ezt hogy fogja megmagyarázni Viktor az ő jobbkezének? – jutott eszünkbe, amikor a hét elején elektronikus postaládánkba beesett a meghívó: a miniszterelnök pénteken gyárat, pontosabban gyártósort avat a Coca-Cola dunaharaszti üzemében, és stratégiai, hosszú távú együttműködésről állapodik meg a világcég magyar vezetőivel. Bátor lépés néhány nappal azután, hogy Matolcsy György a Heti Válaszban megírta: a születő új világban úgy tudunk sikeresek lenni, hogy kiszabadulunk a korábbi idők fogságából, és hogy a külföldi cégek is a régi világot képviselik.

Szóval akkor most a nemzeti együttfelemelkedés miniszterelnöke elzarándokol a múltba, és stratégiát épít rá? – tépelődtünk értetlenül, mint Tarlós István, amikor IMF-esekre kellett volna mosolyognia.

Kóla Noé bárkáján

Orbán Viktor viszont elegánsan kitáncolt a problémából. Természetesen nem maradt el bevezetőjében az „európai válság kikényszerített átalakulás” – ahogyan a nemzeti együttműködés nyelvén a megszorításokat nevezik –, és az abból születő új világ, de hozzátette sietve: „Ha egy dolog marad a régi világból, akkor az a Coca Cola lesz” (ha most jönne a vízözön, talán Noé bárkájára is kerülne egy pár belőle, viszi tovább a gondolatot mellettünk egy öltönyös). És hogy a külföldi cégekkel nem akarunk mi feltétlenül harcolni, egyszerűen csak az van, hogy vannak jó külföldiek és rossz külföldiek.

Boldogság, gyere haza!
Boldogság, gyere haza!
Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index

A rossz külföldiek, akik nem akarnak termelni, csak piacot akarnak itt, és szolgáltatni, éreztük, majdnem kimondta, hogy „nyerészkedni”, de aztán észbe kapott, hogy mégsem egy kelet-szabolcsi lakossági fórumon van, nem kell annyira lázba jönnie, mint Kövér Lászlónak, ha akár csak egy káposztán is azt látja, hogy székely. Így aztán maradt annál, hogy viszont a jó külföldi, aki termelni akar itt, mert a termelésből épül az ország és erősödik a gazdaság, „szolgáltatásra, ingatlanpiacra, turizmusra” nem alapozható a magyar jövő – itt elgondolkodtunk egy kicsit arról, hogy vajon mit mondhatott egy hónapja Nagykátán a magyar jövőről.

De szerencsére most nem Nagykátán voltunk, hanem Dunaharasztiban, és nem fürdőt avattunk – vagyis avatott, higiénikusan elzárva a sajtótól, mint Cappybe szánt gyümölcs a mikrobáktól –, hanem kólagyári gépsort. Egészen pontosan Magyarország legnagyobb kapacitású fémdobozos üditőital-gyártósorát, amelynek kialakítására kétmilliárd forintot költött a világcég, állami támogatás nélkül. Ezáltal a dunaharaszti gyárban a Magyarországon 1250 embert foglalkoztató cég másodpercenként száz doboz üdítőt tud gyártani. „Minden magyarnak napi egy doboz jutna belőle” – érzékeltették a számokat.

Egészséges táplálkozás irányába változni

„Fontos célkitűzés, hogy az élelmiszerpiac kínálata az egészséges táplálkozás irányába változzon, illetve az élelmiszergazdaság szereplőit ilyen termékek előállítására ösztönözze” – kalandoztak el ismét gondolataink Font Sándor míves szavaihoz, amelyekkel ősszel a csipszadóként elhíresült népegészségügyi termékadó bevezetését indokolta.

Érzünk némi kognitív disszonanciát, de nem többet, mint egy polgári körös magánnyugdíjpénztár-tag pénzügyes, aki az ország költségvetésének kreatív eszközökkel megvalósított stabilizálása során nemcsak nyugdíjmegtakarítását bukta el, hanem az állását is. Deutschtamásista sporttagozatos pr-os legyen, aki megmagyarázza, hogyan lesz a csipszadóból kólagyári avatás, gondoljuk.

De megmagyarázzák.

Neki folyékony kenyér
Neki folyékony kenyér
Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index

Merthogy egyfelől a kólagyár valójában egy boldogsággyár, amely exportot csinál, nem is keveset – épp most duplázza meg a kivitelből származó pénzt –, másfelől ásványvizet és rostos üdítőt is gyárt, és nemcsak a magyaroknak: magyar kólát iszik Máltától Izlandig a fél kontinens, Európa húsz országának szállít italt a dunaharaszti üzem, amely a több mint ezer dolgozójával együtt közvetve 17 000 embernek ad munkát. „Ennyien vannak, akiknek a kóla a folyékony kenyér” – halljuk ismét az öltönyös menedzser kinézetű öltönyös menedzser szavait; talán a Pepsi beépített ügynöke leplezi le magát Stirlitznél bénábban.

Kólaforradalmi nosztalgia

Sőt, Orbán Viktorból előbújt a sírós részegséget okozó esti pálinkázgatások nosztalgiázós hangulata, az ötvenes éveihez közeledő öregedő forradalmár felidézte fiatalkorát, amikor kólát inni nemcsak annyit jelentett, hogy kólát iszik az ember, hanem hogy belekortyol a szabadságba, egy-egy nyeletre a nyugat világához tartozik.

Filmrészletek kavarognak bennünk, isszuk a pepsikokakólát a Csinibabáól, majd jön a Megáll az időből a kólamámorban fetrengős rész. És valószínűleg egy kaptafára jár az agyunk a Nemzeti Együttjövőbelépés Miniszterelnökével, merthogy ő is a kólamámorra vált, és arra, hogy a Coca- Cola legjobb magyarországi marketingesei sem tudnak olyan ügyesen kólát reklámozni, mint a kommunisták, akik tiltották. „Aztán a tiltott italból tűrt lett, majd…” – de nem fejezi be a mondatot, nem indul el az Aczél György-i úton a miniszterelnök, aki le is szögezi, nem kommunista, nem irigyli a profitot – persze tudjuk, nem esik neki jól, ha nincs benne lélek –, feltéve, ha az tisztességes, és nem luxusprofit; a kettőt, tudjuk tőle hét éve, el kell választani egymástól.

Multi, magyar alapokon

A Coca-Cola szerencsére tisztességes profitot termel, ráadásul termel, nem spekulál, nem szolgáltat. És adót is fizet – csak tavaly 17 milliárd forint vándorolt a cég kasszájából az államéba –, és befektet szorgosan: 110 milliárdot költött magyarországi beruházásokra az elmúlt tizenöt évben. Az ilyen cégeket szereti a kormány, és a Coca-Colának szerencsére magyar konkurense sincs, így a kormányfőnek a labancozás-magyarozás problémával sem kell megküzdenie; már csak azért sem egyébként, mert a kólacég alapanyagainak többsége magyar – „a víz például a Dunából jön”, hallottuk ismét az ironikus felhangot –, így a Coca Cola HBC Magyarország Kft. a feldolgozott magyar élelmiszerek egyik legnagyobb exportőre.

Kólamámorban
Kólamámorban
Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index

Az ironikus felhangok szerencsére nem jutottak el a Magas Vendégek füléig – a miniszterelnök mellett részt vett az ünnepségen a Dimitris Lios, Coca Cola Hellenic vezérigazgatója és Anastassis David, a CCH igazgatóságának tagja –, így az együttműködési megállapodás aláírását és az ünnepi beszédeket követően könnyed és oldott hangulatú séta kezdődött a gyártócsarnokban. Amely végén egy gombnyomásra elindult a miniszterelnöki vizit előtt nem sokkal leállított gyártósor, és dübörgött a kóla bele a nagyvilágba.

Merthogy a Coca-Cola-titok végül is ennyi. Ahogy Orbán Viktor megfejtette: „Barna valamit összekeverni más valamikkel, és megitatni az egész világgal”. Közben arra gondoltunk, hogy talán arra gondolt, de jó lenne ez narancssárgával is.