Elkerülik a kínai befektetők Debrecent

2012.07.25. 07:41
Egyelőre nem valósultak meg a kínai fejlesztések a debreceni ipari parkban, bár az év végéig húsz cég betelepülésére és 100 millió euró befektetésére kötöttek szerződést. A befektetőket a gazdasági és jogi környezet riasztja el.

Elmaradt a kínai befektetők rohama Debrecenben, a belső-mongóliai partnerek szerződésben vállalták, hogy december végéig összesen 20 kínai cég települ a debreceni ipari parkba, de eddig egyetlen gyár vagy üzem avatására sem került sor. A várt 100 millió eurós bevétel és az ígért munkahelyek sem valósultak meg, de a tárgyalások ennek ellenére sem álltak le, a kínai cégalapítások egy része így jövőre megvalósulhat, írja a Napi Gazdaság.

Nem az akarattal, hanem a gazdasági és jogi környezettel van baj - summázza a tanulságokat Herdon István, a debreceni fejlesztésekért felelős Xanga cégcsoport vezetője és résztulajdonosa. Megítélése szerint a kínai befektetők alábecsülték az uniós előírások és szabályok jelentőségét, és nem számoltak azzal sem, hogy egy-egy projekt előkészítéséhez milyen adminisztrációs és infrastrukturális előkészítésre van szükség - ezek időigénye jóval nagyobb, mint azt tervezték.

A befektetni szándékozók általában 200-400 millió eurós projektekben gondolkodnak Herdon szerint, ezek azonban meghaladják Debrecen nagyságrendjét. A cégvezető úgy látja, nekik elsősorban a nagy állami befektetések - például a MÁV vasútépítései - lehetnek vonzóak, nem a kelet-magyarországi lehetőségek.

Segít a repülőjárat

Csúszik az idén őszre ígért közvetlen kínai repülőjárat indulása a Xanga érdekeltségi körébe tartozó debreceni reptéren, a Wizzair járatainak beindulásával azonban új lendületet vett a fejlesztés. A járatok kihasználtsága 90 százalék felett van és a teheráru-szállítás (cargo) is bővül. Az igények kielégítésére most egy 50 ezer négyzetméteres cargocsarnok tervei készülnek, erre épül majd a reptéri logisztikai központ.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek

Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek

A szociális partnerek megerősítése érdekében.

március 19., 09:43

  • Gazdaság
Bejelentést tett a Mol-csoport, kőolajmezőt találtak Magyarországon

Bejelentést tett a Mol-csoport, kőolajmezőt találtak Magyarországon

A területen található kút napi 1200 hordó termelésre képes.

március 18., 11:32

  • Gazdaság
Az egymillióhoz közelít a felújítandó lakások négyzetméterára a fővárosban

Az egymillióhoz közelít a felújítandó lakások négyzetméterára a fővárosban

Tizenkét százalékkal drágultak az ingatlanok.

március 18., 15:26

  • Gazdaság
Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt

Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt

Azt is elmondjuk, hogy miért.

március 19., 10:01

  • Gazdaság
Szívhatják a fogukat a németek, nem fest rózsásan a jövőjük

Szívhatják a fogukat a németek, nem fest rózsásan a jövőjük

Nagyot csalódhattak, akik gyökeres fordulatban reménykedtek.

március 19., 06:10

  • Gazdaság
Bevezeti a részletfizetési lehetőséget az MVM

Bevezeti a részletfizetési lehetőséget az MVM

Automatikus fizetési haladékot is bejelentettek.

március 18., 18:15

  • Gazdaság
Közelebb kerültünk a tragédiához, amit Orbán Viktor megjósolt

Közelebb kerültünk a tragédiához, amit Orbán Viktor megjósolt

Nyomasztóan felfordult a világ, kijelölték Magyarország stratégiáját.

március 18., 12:01

  • Gazdaság
Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban

Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban

Százával fognak érkezni Magyarországra a jövőbeli nukleáris szakemberek.

március 19., 10:31

  • Címlapon
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.

1 órája

  • Címlapon
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.

37 perce

  • Gazdaság
Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak

Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak

Továbbra is kérdéses az autóipari jövője, de az Audi Hungaria minden igényt rugalmasan kezel.

március 19., 11:48

  • Gazdaság
Bénító bürokrácia és magas költségek: külföldre menekül a német ipar

Bénító bürokrácia és magas költségek: külföldre menekül a német ipar

Fordulóponthoz érkezett az ország.

március 17., 11:34

  • Címlapon
Hont András: Káosz közeleg az új világban, ahol Trumpék a punkok

Hont András: Káosz közeleg az új világban, ahol Trumpék a punkok

Az a dúvadság, ahogy a populista provokáció rárúgja az ajtót a fennálló Rendre, neuraszténiás rohamokat vált ki a technokrata középszerből.

5 órája

  • Címlapon
Elindult Magyar Péter konzultációja

Elindult Magyar Péter konzultációja

Volt minden a rendezvényen, ami kell: éneklés, skandálás, valamint kötözködés a Hír TV tudósítójával.

2 órája

  • Gazdaság
Nagy Márton az árréskorlátozásról: Ha kell, akkor árstop is lesz

Nagy Márton az árréskorlátozásról: Ha kell, akkor árstop is lesz

Válaszolt az Indexnek a nemzetgazdasági miniszter.

március 18., 10:16

  • Gazdaság
Nagy Márton állítja, gyorsan érezhető lesz a boltokban az árrésszabályozás

Nagy Márton állítja, gyorsan érezhető lesz a boltokban az árrésszabályozás

A nemzetgazdasági miniszter új javaslatot vár a bankoktól az Alapszámlára.

március 17., 12:48

  • Gazdaság
ÉVOSZ: most a legalkalmasabb az időpont a lakásépítésekre

ÉVOSZ: most a legalkalmasabb az időpont a lakásépítésekre

Kedvezőek a piaci lehetőségek.

március 17., 12:53

  • Gazdaság
Nagy Márton szerint elképesztő összegbe kerülne Magyar Péter programja, államcsőd lehet a vége

Nagy Márton szerint elképesztő összegbe kerülne Magyar Péter programja, államcsőd lehet a vége

A miniszter szerint a Tisza Párt elnökének nincsenek saját ötletei.

március 17., 17:17

  • Gazdaság
Történelmi fordulópont: Európa bejelentette, hogy harcra készül Amerikával

Történelmi fordulópont: Európa bejelentette, hogy harcra készül Amerikával

A tét a kontinens versenyképessége.

március 17., 16:44

  • Címlapon
Elemző a vasárnapi választásról: A Fidesznek az újpesti vereség akár jól is jöhet

Elemző a vasárnapi választásról: A Fidesznek az újpesti vereség akár jól is jöhet

Gyurcsány Ferencék visszatértek a játékba?

28 perce

  • Gazdaság
Vizsgálatokat készít elő a GVH, lecsapnának a trükköző boltokra

Vizsgálatokat készít elő a GVH, lecsapnának a trükköző boltokra

Árrésstop-ellenőrzéseket indítanak.

március 17., 16:19

  • Címlapon
Megnyerte a keresetét Bródy János fia, Dániel

Megnyerte a keresetét Bródy János fia, Dániel

Meghekkelte volt munkahelye számítástechnikai rendszerét.

31 perce

  • Címlapon
Felvállalta kapcsolatát Donald Trump volt menye és a világ egyik leghíresebb sportolója

Felvállalta kapcsolatát Donald Trump volt menye és a világ egyik leghíresebb sportolója

A szerelmesek a magánéletük tiszteletben tartását kérték mindenkitől.

1 órája

  • Gazdaság
Lezárják az egyik Duna-hidat, kerülőútra kényszerülnek az autósok

Lezárják az egyik Duna-hidat, kerülőútra kényszerülnek az autósok

Augusztus végéig karbantartási munkálatokat végeznek.

március 17., 12:07

  • Címlapon
Ez lehet az utolsó békés nyarunk – véli a német hadtörténész

Ez lehet az utolsó békés nyarunk – véli a német hadtörténész

Borús jövőt vizionál Sönke Nietzel.

tegnap, 19:43