Továbbra is nálunk drágul leggyorsabban az élet

2012.08.14. 09:54 Módosítva: 2012.08.14. 10:01

A fogyasztói árak júliusban 5,8 százalékkal voltak magasabbak mint egy évvel korábban, míg az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal csökkentek – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Egy hónappal korábban 5,6 százalékos volt a magyar infláció, tehát éves szinten gyorsult az áremelkedés üteme. Holott Magyarország már azzal európai uniós listavezető volt: az EU júniusi átlaginflációja 2,6 százalékos volt, a legkisebb áremelkedést Svédországban (0,9 százalék) és Görögországban (1 százalék), a legnagyobbat Magyarországon (5,6 százalék), valamint Észtországban és Máltán (4,4-4,4 százalék) mérték.

A KSH adatai szerint egy hónap alatt emelkedett a 0,5 százalékkal dohányáruk és 0,8 százalékkal a szolgáltatások ára, az üzemanyagok 2,5, az élelmiszerek ára pedig 0,2  százalékkal csökkent.

A maginfláció a júniusi 4,9 százalékról 5,1 százalékra gyorsult éves összevetésben, míg a szezonálisan kiigazított havi mértéke változatlanul 0,4 százalék maradt.

A részletes adatok szerint havi összevetésben az élelmiszerek ára 0,2 százalékkal csökkent, legnagyobb mértékben a tojás ára ment lejjebb (3,6 százalékkal), viszont drágult többek között a liszt (1,9 százalék) és a párizsi, kolbász (0,9 százalék). A szolgáltatások drágultak a legnagyobb mértékben, 0,8 százalékkal, ezen belül az üdülési szolgáltatásokért átlagosan 6,7 százalékkal kellett többet fizetni. A szeszes italok, dohányáruk ára egy hónap alatt 0,5 százalékkal nőtt.
A nyári kiárusítások következtében a ruházkodási cikkek ára átlagosan 2,2 százalékkal
csökkent, az üzemanyagoké 2,5 százalék ment lejjebb.

Éves összevetésben az élelmiszerek árai az átlagosnál nagyobb mértékben, 6,1 százalékkal emelkedtek. Ezen belül jelentősen nőtt a tojás (34,4 százalék), a sertészsiradék (24,3), a csokoládé, kakaó (20,2), a kávé (12,5), a párizsi, kolbász (10,5) és a sertéshús (9,5) ára. A liszt ára viszont 10,7 százalékkal csökkent.

Az átlagosnál nagyobb mértékben, 14,1 százalékkal emelkedett a szeszes italok, dohányáruk ára. Az üzemanyagok 12,2 százalékkal, a gyógyszerek 4,2 százalékkal drágultak. A háztartási energia átlag feletti 6,3 százalékos áremelkedésén belül a palackos gáz 11,3 százalékkal, a távfűtés 8,4 százalékkal drágult. A szemétszállítás 7,8 százalékkal, a csatornadíj 5,3 százalékkal drágult.