Miért kell a magyar államnak az E.On?

„Pillanatokon belül vissza fogjuk vásárolni az E.On-t a németektől” – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök egy hétvégi rendezvényen. Az állam térnyerése az energetikában nem most kezdődött, a kormány korábban már többször hangsúlyozta, növelni akarja a tulajdonosi szerepét a stratégiai iparágakban.

Az E.On a magyar energiapiac meghatározó szereplője, jelen van az áramtermelésben, az áramelosztásban, áramkereskedelemben, továbbá csaknem felét adja a villamos energia egyetemes szolgáltatói piacának. Jelentős kereskedelmi gáztárolói vannak, részt vesz a gázelosztásban, szolgáltatásban. És mindezek mellett övé az oroszokkal kötött hosszú távú gázszállítási szerződéseket tulajdonló E.On Földgáz Trade is.

Aligha veszik meg az egészet

Orbán Viktor kijelentését az E.On visszavásárlásáról sem a cég, sem a magyar kancellária nem kommentálta, így az sokféleképpen értelmezhető. A legvalószínűbb az, hogy a miniszterelnök mindössze ez utóbbira, az E.On gáznagykereskedői cégének, illetve a tárolást végző Földgáz Storage megvételére gondolt. Ahogy az állam energetikai nyomulása, úgy ez a törekvés sem új, sőt, visszanyúlik a 2010-es kormányváltás előttre. A magyar állam már a Bajnai-kormány alatt elővásárlási jogot szerzett az E.On Földgáz Trade-re, információink szerint akkoriban elsősorban közös tulajdonban gondolkodtak, felmerült az is, hogy az E.On esetleg állami erőművekben kaphatna tulajdonrészt a pakettért cserébe.

Ekkor azonban állami oldalról szakadtak meg a tárgyalások, nem a németeken múlt, hogy nem sikerült nyélbe ütni az üzletet. Később arról lehetett hallani, hogy az MVM 800 millió eurót – mintegy 220 milliárd forintot – ajánlott az E.On hazai gázüzletágáért, azonban a német társaság azt 1,2 milliárd euróra (335 milliárd forint) értékelte.

Adnák is szívesen

A gázüzletág korábban a Molhoz tartozott, a német vállalat az orosz hosszú távú gázellátási szerződést, valamint az ország földgáztárolóit tartalmazó cégeket 2006-ban vette át. A gázüzletág a folyamatos állami beavatkozások, a mesterségesen alacsonyan tartott lakossági árak miatt komoly veszteségeket okozott a Molnak. Hogy az E.onnak miért érte meg megvásárolni, megörökölve a hosszú távú szerződéseket is, az a mai napig rejtély, valószínűleg a gáztározókat tartották vonzónak.

Gáztárolók Magyarországon
Helyszín	Kapacitás (millió m3)	Tulajdonos	Típus
Zsana	2140	E.On	kereskedelmi
Hajdúszoboszló	1440	E.On	kereskedelmi
Szőreg	1200	MMBF	biztonsági
Szőreg	700	MMBF	kereskedelmi
Pusztaederics	330	E.On	kereskedelmi
Kardoskút	280	E.On	kereskedelmi
Maros	130	E.On	kereskedelmi

A cég beszámolói szerint az E.On Földgáz Trade-nek azóta mindössze egyetlen nyereséges éve volt, 2007-ben, amikor a hatósági árak kicsivel a piaci árak fölött voltak, egyébként veszteségesen működik: mára az anyacég is szívesen szabadulna tőle. (A lakossági gázszolgáltatás egyébként nem csak nálunk rossz üzlet, érdekes párhuzam a Mol tulajdonába tartozó horvát INA gázüzletága, amely a szabályozott gázárak miatt folyamatosan veszteséges, ott azt a Mol adná tovább szívesen az államnak.) Elvileg tehát egyetlen akadálya lehet nálunk az állami szerepvállalásnak, és így az E.On kivásárlásának: a pénz. A közelmúlt azonban azt bizonyította, hogy az Orbán-kormány, ha valamit nagyon akar, azért nagyon sok pénzt el tud költeni.

A mostani E.On-visszavásárlásról szóló tárgyalásokat az Orbán-kormány melegítette fel újra, a mögöttes gondolat pedig az volt, hogy ha átveszi az állam a gáznagykereskedelemet, ő válik az oroszok elsődleges tárgyalópartnerévé. A multinacionális vállalat kiiktatásával könnyebb lesz alkudozni a Gazprommal a hamarosan lejáró gázszerződések újratárgyalásáról. Korábban a kormány is – még Fellegi Tamás minisztersége idején – többször kijelentette, szándékaik szerint az új szerződésről már egy állami cég tárgyal majd.

De hasznosabb?

Egyes szakértők mindemellett jelezték, hogy a hosszú távú szerződés nélkül az E.On kereskedőcége jóformán üres. Vagyis felesleges megvásárolni, hiszen ha a szerződés lejár, az állam új céget hozhat létre a helyén, és az MVM alá sorolja.

Miért olyan fontosak a kormánynak a gázszerződések? A gázüzletágban való állami erősödést a kormány azért tartja stratégiai kérdésnek, mert Magyarország európai szinten is kiugróan nagy arányban használ földgázt. Gázzal főzünk, gázzal fűtünk, az erőművek jelentős része is földgázalapon működik. Ha a gáz drágul, az az egész gazdaságot megviseli: megnőnek a rezsiköltségek, drágábban termelnek a gyárak, többe kerül a hétköznapi élet – a gázár politikai kérdéssé vált.

Az ár a kulcs

A hazai energiafelhasználás 45 százalékát a gáz adja, hasonló aránnyal csak Angliában, Hollandiában és Oroszországban találkozunk. Csakhogy míg ők exportőrök, addig Magyarország nagyjából 14 milliárd köbméteres éves fogyasztásának 80-85 százalékát importból szerzi. A hazai kitermelés ráadásul csökkenő trendet mutat, az FGSZ előrejelzése szerint tíz év múlva a jelenlegi, évi hárommilliárd köbméteres mennyiség nagyjából a felére apad, miközben a gázfogyasztásunk előreláthatólag nőni fog.

Ráadásul a magyarok a gáz háromnegyedét egyetlen, Ukrajnán keresztül érkező vezetéken keresztül kapják az oroszokkal kötött hosszú távú szerződésben rögzített, olajindexált árképlet alapján. Az olajtermékek áraihoz kötött gázár az utóbbi időben rendszerint a piaci ár fölött volt, az előrejelzések azt mutatják, hogy a következő évtizedekben ez így is marad.

A hosszú távú szerződést az oroszokkal 1996-ban még a Mol kötötte, a régióban a legrosszabb feltételekkel. A magyar fél nem volt szakmailag kellően felkészült, nem számoltak a gázárak meredek emelkedésével, és az energiahatékonyság javulásának szerepét sem vették kellő mértékben számításba. Nem határoztak meg felső limitet az árakra, túl szűk mozgásteret kaptunk az átvett mennyiség meghatározásában is. A hosszú távú szerződés az ár mellett a mennyiséget is rögzíti, vagyis hiába jutnánk hozzá olcsóbban a HAG vezetéken a gázhoz, alig részesülünk a versenyző piac hasznaiból. Oroszországtól tehát nem csak politikailag, fizikailag, de üzletileg is függünk, a hazai beszerzési oldalon nem adott a verseny, az árakat az ország alkuereje határozza meg.

A szerződés 2015-ben jár le, az egész gazdaság szempontjából meghatározó, hogy milyen feltételekkel kötjük újra azt az oroszokkal. A következő évek hazai energiapolitikájának legfontosabb feladata az alkuerő növelése az oroszokkal szemben. Bár a tényleges alkuerő elsősorban a beszerzési források diverzifikálásával érhető el, részben a HAG vezeték kapacitásának növelésével, nagyobbrészt pedig a közép-európai régió hálózatfejlesztéseivel, az ártárgyalások során szerepet kaphatnak a politikai háttéralkuk is, ezek közt lehet többek közt akár a paksi atomerőmű bővítésének kérdése is, az orosz Roszatom például máris bejelentkezett a munkára.

Honnan lesz pénz?

Bár jelenleg nem látni jeleit annak, hogy Nemzeti Fejlesztési Minisztérium gőzerővel dolgozna a hosszú távú szerződések mielőbbi újratárgyalásán – korábban pedig azt mondták, a kormány félidejére már szeretnék lezárni azt –, ha az E.On cége az államhoz kerül, az egy fontos, de korántsem elégséges lépés lehet a megállapodás felé. Orbán Viktor kijelentése tehát önmagában nem meglepő, továbbra is komoly kérdés, hogy honnan lesz rá pénze a kormányzatnak.

Még ha feltételezzük is, hogy a piaci körülmények megváltozása miatt a vételár csökkent is a korábban emlegetett összeghez képest, és az E.On azt hajlandó azt akár 800 millió euróért odaadni, nem látszik annak fedezete a költségvetésben, ahol a pesszimistább becslések szerint máris mintegy 600 milliárd forintos lyuk tátong a munkahelyvédelmi akcióterv bejelentése óta.

Ha a kormány az E.On cégének visszavásárlása kapcsán is költségvetési forrásokkal számol és azt jövőre fizetik ki, azzal akár 800 milliárd forintosra duzzasztanák a jövő évi hiányt, az unió által elvárt három százalék helyett akár a GDP öt százaléka fölé is lökve a deficitet. Hogy az unió és a Nemzetközi Valutaalap a költségvetési lyuk betömését is elvárja majd a hitelnyújtásért cserébe, biztosra vehető.

Az igazi kérdés tehát az lesz, hogy ha a kormány Orbán Viktor bejelentésének megfelelően valóban újabb energetikai céget vásárol, milyen áldozatokat kér majd cserébe az adófizetőktől. Az IMF kívánságai szerint módosított költségvetési tervezetet a napokban vizsgálja a Költségvetési Tanács, ősszel pedig a parlament elé kerül. Persze új adó kivetésén, vagy a kiadások további csökkentésén kívül más módja is lehet a pénzszerzésnek. Eladhatja például az állami Mol-pakett egy részét, vagy átengedhet az energiacégnek más állami tulajdont. Adósságba verheti magát a valutaalaptól remélt hitelkeret felhasználásával, de dönthet úgy is, hogy nem tartja magát az unió által elvárt három százalékos hiánycélhoz, és elengedi a költségvetési deficitet, ekkor persze IMF-hitelre sincs túl nagy reményünk.