Hat éve nem látott csúcson a hiány

2012.09.06. 17:06 Módosítva: 2012.09.06. 17:13

Az államháztartás központi alrendszerének hiánya augusztusban 122 milliárd forint volt, az első nyolc hónapban a deficit 559,5 milliárd forintot tett ki, a módosított éves előirányzat 97,1 százalékát, közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. Egy hónap alatt az éves terv 7 százalékával nőtt a deficit, miután júliusban még 90 százalékon állt a hiány.

Az NGM szerint idén augusztusban a központi költségvetés 106 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 19,1 milliárd forintos deficittel, az elkülönített állami pénzalapok pedig 3,1 milliárd forintos szufficittel zártak.

Tavaly augusztusban az államháztartás központi alrendszerének hiánya 50,1 milliárd forint volt, akkor január-augusztusban a deficit 1544,6 milliárd forintot tett ki. Az idén augusztusi deficit tehát nagyjából két és félszer akkora, mint tavaly volt. Ilyen mértékű augusztusi hiányt utoljára Veres János pénzügyminisztersége idején, 2006-ban produkált a magyar költségvetés.

Az NGM a mostani adatokban is meglátta a jót: a minisztérium közleménye szerint az egyszeri tételektől megtisztított, azonos bázisú 2011-es évi és 2012. évi központi alrendszerű augusztus végi hiányokat összevetve az idei a módosított előirányzat 68,8 százaléka lett, jóval kedvezőbb a tavalyi 85 százaléknál.

A Napi Gazdaság szerint az egyenleget alapvetően a megugrott kiadások rontották le. A költségvetési kiadások 141 milliárd forinttal magasabbak voltak, mint tavaly augusztusban. Az NGM tájékoztatása szerint a kiadások tavalyi évtől eltérő alakulásában szerepet játszott az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások növekménye, a magasabb kamatkiadások és a 2012. május 1-jétől központi költségvetési szervként működő megyei önkormányzati intézmények kiadásai. Mindezek nem teszik összehasonlíthatóvá a két év augusztus hónapjának kiadásait – állítja az NGM.

Magasabbak voltak a fentiek mellett az egyedi és normatív támogatások, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Alap kiadásai (a korhatár alatti ellátások átkerülése miatt), a szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok kiadásai (az uniós programok kifizetései következtében) és az EU költségvetéséhez történő hozzájárulások is. A kamatkiadások augusztusban 109,5 milliárd forintot tettek ki, 60,4 milliárd forinttal többet, mint az előző év megfelelő időszakában, a kamatbevételek pedig 14,2 milliárd forintos szintet értek el, 2,3 milliárd forinttal többet az előző évinél.