Így ölik a magyar pulykát

2012.09.28. 15:23
Megszűnés szélén táncol és állami segítségre vár a hazai húsipar több jelentős szereplője, így a kapuvári és a gyulai húskombinát is. Ami őket sújtja – így például a tőkehiány és a csökkenő megrendelések –, attól egyelőre nem szenvednek a Gallicoopnál, a legnagyobb magyar pulykafeldolgozónál. A válság azonban a szarvasi céget sem kerüli el: idén veszteséges lesz, és jelentősen emelnie kell az árait is.

A magyar húsipar helyzete általában nem túl jó. Nemrég két húsfeldolgozó, a Gyulai Húskombinát és a Kapuvári Hús is komoly gondokkal küzd. A kormány mindkét cégnek kiemelt vállalati státuszt adott, amivel megnehezíti, hogy becsődöljenek, és kormányzati támogatást ígért, bár ez nehezen megfogható vállalás. Ez azonban az ágazat fő problémáin nem segít. A húsipar pénzhiányban szenved, kevés a forgóeszközhitel és ami van, az is nagyon drága. Sok cég önerőből nem tudja kihúzni a válságot, ami sokszor elbocsátásokhoz vezetnek

Szegény hentest aszály is sújtja

Az idei aszály ráadásul még rosszabbá teszi a helyzetet. A búza és a kukorica tavalyi mennyiségének csak körülbelül fele termett meg idén, ami az egekbe emelte az árakat. Körülbelül másfélszeresébe kerül most a takarmány, mint tavaly. A főként kukoricára ráállt magyar takarmányozást ez érzékenyen érinti, az áremelkedés pedig a hús drágulását okozza.

Az ember ebből Szarvason, a Gallicoop gyárában járva nem sokat tapasztal. Pedig ez a város is Békés megyében van, akárcsak Gyula, az ország leginkább leszakadó térségében, abban a megyében amely népessége tíz év alatt majdnem tizedével csökkent. A legnagyobb hazai pulykafeldolgozónak számító Gallicoopot azonban egyelőre még csak éppen megcsapta a válság szele.

Ami egyelőre legfeljebb abból látszik, hogy idén – hosszú idő után először – a szarvasi gyár veszteséges évet fog zárni. A cég még tavaly is körülbelül egymilliárd forintos adózott nyereséget könyvelt el az összesen harmincmilliárdos árbevételéből. Az árbevételük ráadásul egészen 2011-ig folyamatosan nőtt, 2009-ben még csak 25, egy évvel később 27 milliárd, az elmúlt három évben összesen több mint 2,2 milliárd forint volt az adózott nyereségük.

Spórolni már nem lehet

A helyzet most romlik, és ezen már a spórolás sem segít. Erdélyi István vezérigazgató a napokban tartott gyárlátogatáson elmondta, hogy már mindent megpróbáltak a spóroláshoz, más nem maradt, árat kell emelniük. Novemberig, csúsztatottan összesen 12 százalékkal emelik a termékeik árát, amit valószínűleg az üzletek is át fognak hárítani a vevőkre.

Pedig a szarvasi gyár tényleg kivételesnek tűnik az ágazaton belül. Tőkeerős és innovatív cég Magyarország legnagyobb pulykatermelője. Egy tizennyolcezer lakosú városban majdnem ezer embert foglalkoztat, ezzel a térség egyik legnagyobb munkaadója. Magyarországon kívül az Európai Unió nagy részébe, de Hongkongba és Japánba is exportálnak pulykát a város keleti határában fekvő üzemből.

Jó szalmonella, rossz szalmonella

Tavaly a gyártott gyorsfagyasztott, panírozott, félkész bécsi szelet egyik szállítmányában szalmonellát találtak. A típus emberre nem veszélyes verzió volt, ezért Erdélyi is elmondta, hogy szalmonella és szalmonella között is van különbség. Szerinte a cég minden rendeletet betartott, a két, emberre is veszélyes típust folyamatosan vizsgálják az állatokban, de a veszélytelen szalmonella típusokat nem szokták megnézni.

Az üzem valóban meglepően tiszta. Kizárólag védőfelszerelésben, esetenként arcmaszkban lehet belépni, bemosakodás után. A Gallicoop üzeme integrált, vagyis a pulykákat az óltól egészen az asztalig juttatják el. Saját tenyészetük, vágóhídjuk, feldolgozó és csomagolórészlegük van. Magyarországon ez az egyetlen integrált üzem, a pulykatermelés nagy részét vágóhidak végzik.

250-ből így lesz 600

A legnagyobb multiknak szállítanak, de szállítás előtt még felcimkézik és beárazzák a termékeket, amik különböző neveken futnak, gyakran sajátmárkás termékekként. Erdélyi szerint a kereskedőkkel is baj van, sokszor azt a felvágottat, amit ők kétszázötven forintért adnak el, hatszáért teszik ki a polcra. Rossz példát persze nem akart mondani, de azt igen, hogy a láncok közül a Lidllel a legjobb a kapcsolatuk, ők ugyanis nagyon megbízható partnerek.

A gyár öt éve még egy biogáz-feldolgozó építésébe is belekezdett. Az azóta elkészült üzem nem csak a biohulladék elszállítási költségeit spórolja meg a cégnek, de a működéshez szükséges energia egy részét is biztosítja. Évente 132 ezer tonna nyersanyagot – sertéshígtrágyát, sterilizált vágóhídi hulladékot, pulyka- és szarvasmarhaalmos trágyát –dolgoz fel környezetkímélő módon. Ezzel évi kétszáz millió forintot takarítanak meg, de a saját szennyvíztisztító is megspórolja a költségek felét.