Jön a számlás áfabevallás

2012.10.18. 13:23

Az áfacsalások visszaszorítása érdekében 2013-tól bevezetik a számlaszintű áfabevallást, derül ki a kormány honlapjára csütörtökön kitett dokumentumból. A bevezetés évében 2 millió forintos (kb. 7 100 euro) értékhatár feletti számlák esetében mind a számlát kibocsátó, mind az az alapján adólevonási jogot érvényesítő adóalany részletes jelentést tesz az áfa bevallásában a számla adatairól.

A dokumentum szerint az intézkedés mintájául az EU-n belüli, az országhatárokon átnyúló ügyletekre vonatkozó összesítő adatszolgáltatási kötelezettség szolgált mintául, mely már korábban is bizonyítottan hatásos eszköznek bizonyult az unión belüli áfacsalások visszaszorítására.

Kádár Zoltán, az Accace adószakértője az Indexnek korábban azt valószínűsítette, a bejelentés feltehetőleg összefüggésben van a január elsején hatályba lépő összesítő nyilatkozattal, amely szerint 2 millió forint áfa felett fel kell tüntetni a partner adószámát a számlán, illetve egy külön összesítést kell majd benyújtani ezekről a számlákról.

Az RSM DTM elemzése szerint a szabály kétmillió forintos áfatartalomig jelenleg is létezik, ezt terjesztené ki a jogalkotó. A tavalyi jogszabály-módosítás alapján a számlák ellenőrzése még általánosan kötelező szabály lett volna, az eredeti törvényjavaslatban pedig 500 ezer forintos határ szerepelt, az országgyűlési vita során ez emelkedett kétmillióra.

Szerintük a terv az eredeti elképzelés óta már harmadik változását éli, ami nagyban növeli a jogbizonytalanságot, holott fontos lenne a pontos elképzelés ismerete és az adóbevallási mechanizmusra gyakorolt hatás elemzése, hiszen nagyon közel az év vége. A szigorítás növeli az adminisztrációs terheket, hozzájárulhat viszont a gazdaság fehéredéséhez.

Az új szabályok bevezetésétől Matolcsyék 60 milliárd forint plusz bevételt várnak a költsévetésbe. Az adóbeszedés hatékonyságának növelésétől összesen pedig 180 milliárdot. Mint arra Király László György, egykori Apeh elnök egy az Indexnek adott interjújában rámutatott, a kormány rendszerint akkor emleget hatékonyságnövelést, ha több pénzre van szüksége, de nem tudja, hogy honnan. Nem véletlen, hogy a NAV teljesítményének növelésétől várt jelentős plusz pénzekre korábban Brüsszel, a valutaalap, az elemzők és még a Költségvetési Tanács is kétkedve tekintett.