Itt a határozat a megszorításokról

2012.10.20. 14:45 Módosítva: 2012.10.20. 15:42

Október végéig kell a kormány elé terjesztenie Balog Zoltán emberierőforrás-miniszternek a segélyezési plafonról szóló törvénymódosítás tervezetét – derül ki a Magyar Közlöny legutóbbi számából, amelyben kormányhatározat jelent meg a 2013-as büdzsé egyenlegét javító lépésekkel kapcsolatos feladatokról. Ez még csak az október elején bejelentett első Matolcsy-csomaggal összefüggő kormányzati intézkedésekről, így egyebek mellett a közszférával kapcsolatos lépésekről szól.

Mint ismert, a kabinet ebben a hónapban, tizenkét napon belül két alkalommal összesen 764 milliárd forintnyi megszorításról döntött. Emellett Orbán Viktor azt mondta, miután Brüsszel szerint ezek növekedésromboló hatása miatt ez sem lesz elég – ennek lehetőségét egyébként korábban az Index is felvetette –, hogy újabb megszorításokat is vállalunk, ha az unió megmondja, mennyi pénzt kell még találnia a kormánynak.

A dokumentum szerint Balog Zoltánnak október 31-ig kell áttekintenie a szociális ellátásokról szóló, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben szereplő pénzbeli ellátásokat, majd törvénymódosítási tervezetet kell a kormány elé kell terjesztenie „az egyes pénzbeli ellátások összeszámítása és maximálása érdekében”. A cél az, hogy a Start-munkaprogramban elérhető jövedelemnél ne legyen magasabb az érintett pénzbeli ellátásokból igénybe vehető együttes összeg.

A határozat azt is előírja, hogy az ellátások maximálása 2013-ra legalább nyolcmilliárd forint megtakarítást hozzon.

Matolcsy György október elején az egyenlegjavító program részeként ismertette, hogy a kormány 8-10 milliárd forintos egyenlegjavulást vár az önkormányzatok által kifizetett szociális támogatásokra vonatkozó felső korlát bevezetésétől. A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta, hogy a kormány még nem döntött, milyen támogatásoknál vezeti be a felső korlátot, de leszögezte: a gyermekneveléssel kapcsolatos támogatások nem jöhetnek szóba. Jogos és igazságos lépésnek nevezte, hogy a 47 ezer forintos közfoglalkoztatási bérnél ne legyen nagyobb az egy emberre jutó szociális támogatások összege.

Az érintett minisztereknek ugyancsak október 31-ig kell a kormány elé terjeszteniük a közszolgálati tisztviselők, közalkalmazottak, igazságügyi és ügyészségi alkalmazottak, a rendvédelmi és a honvédelmi szerveknél dolgozók, valamint a költségvetési szerveknél foglalkoztatott, a munka törvénykönyve hatálya alá tartozó munkavállalók jogviszonyának a szükséges szolgálati idő elérésekor és az irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltésekor való kötelező megszüntetéséről szóló előterjesztést. Szabályozni kell azt is, kik kaphatnak mentességet e rendelkezés alól.

Ehhez kapcsolódik, hogy ha az Európai Bíróságon lezárul a bírák nyugdíjazásával kapcsolatos eljárás, akkor Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszternek - az ítéletre figyelemmel - meg kell vizsgálnia a bíráknál és az ügyészeknél annak lehetőségét, milyen ütemezésben valósítható meg a szükséges szolgálati idő megszerzése és az irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltése esetén a jogviszony kötelező megszűnését előíró szabályozás.

Szintén október vége a határidő arra a javaslatra, amelynek biztosítania kell, hogy a közszférában a munkavállalók ne kaphassanak egyszerre munkabért és nyugdíjat is.

A pénteki kormányhatározat kitért a tanárok béremelésére is, rögzítve a korábbi kormányzati bejelentést, vagyis hogy a pedagógus-életpályamodellhez kapcsolódó béremelés csak akkor valósul meg 2013. szeptember 1-jén, ha a jövő évi makrogazdasági és költségvetési feltételek lehetővé teszik. Ha nem, akkor az emberi erőforrások miniszterének 2013. április 30-ig olyan jogszabály-módosítást kell a kabinet elé terjesztenie, amelynek alapján a köznevelési törvényben a pedagógus-életpályamodell csak 2014. január 1-jén lép hatályba.

A határozat emellett felsorolja a költségvetés egyenlegét javító további intézkedésekkel kapcsolatos feladatokat.

Az azonnali határidejű feladatok között említi a dokumentum a pénzügyi tranzakciós illeték általános mértékének 2 ezrelékre, a készpénzfelvételt terhelő tranzakciós illetéknek pedig 3 ezrelékre emeléséről - az államkincstártól egyébként legalább 80 milliárd forint bevételt vár a kabinet 2013-ban a pénzügyi tranzakciós illetékből -, a nyugdíjjárulék-plafon eltörléséről, a föld alatti vezetékekre kivetendő közműadóról, a helyi iparűzési adó számításának változásáról, valamint a cafetéria adókulcsának növeléséről szóló javaslat elkészítését. Emellett szerepel a feladatok között az is, hogy fel kell készülni a pénztárgépek összekötésére az állami adóhatósággal, a nemzetgazdasági miniszternek pedig azonnali hatállyal elő kell készítenie az Európai Bizottsághoz benyújtandó kérelmet a fordított áfa sertéskereskedelemre való kiterjesztése érdekében.

A kormány ugyancsak rögzíti: egyetért azzal, hogy a pénzügyi intézmények különadó-terhei 2013. január 1-jétől ne változzanak.