Mozgó bombákat foglalt le az adóhivatal
Illegálisan és közveszélyesen szállított autógázt foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai Budapesten – közölte Suller György Attila őrnagy, vám- és jövedéki szóvivő. A NAV pénzügyőrei jövedéki ellenőrzés alkalmával figyeltek fel egy autógáz-forgalmazással foglalkozó telephelyre.
Az ellenőrök folyamatosan figyelték az oda érkező beszállítókat, így buktatták le a házilag barkácsolt szállítójármű tulajdonosát. Egy platós teherautóra egy gáztartályt rögzítettek, figyelmen kívül hagyva minden biztonsági szabályt - írta a történtekről a szóvivő. Biztonsági okokból a helyszínre hívták a katasztrófavédelem, valamint az egyik hazai gázforgalmazó munkatársait.
A kiérkező szakemberek által csak "mozgó bombának" nevezett öt köbméteres gáztartály a megengedett 85 százalékos maximum töltöttségi szint helyett 92 százalékos szinten volt.
A járművet és veszélyes szállítmányát a pénzügyőrök lefoglalták, a teherautó vezetője ellen pedig foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indult eljárás, amiért akár egy évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható. Ezen kívül jövedéki és közigazgatási eljárás is indult ellene, amelyben akár hárommillió forint jövedéki és egymillió forint közigazgatási bírság is kiszabható.
Suller György Attila közölte, a NAV lefoglalta az 1,1 millió forint piaci értékű gázt, amelyet szombaton fejtenek le a tartályból.