A kormány megállapodna az IMF-fel

2012.10.29. 21:56
A kormány szeretné, hogy legyen megállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), illetve az Európai Unióval – jelentette ki Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter a HírTV Rájátszás című műsorában hétfőn.

A miniszter ezt arra reagálva mondta, hogy egy reggeli interjúban úgy fogalmazott: „nyilván nem dől össze a világ”, ha nem születik megállapodás a nemzetközi szervezetekkel. Piaci elemzők szerint a forint hétfői gyengülésében közrejátszhatott ez a kijelentés is, amely miatt a kereskedők elkezdhették kiárazni a hitelmegállapodást a magyar eszközökből.

  Varga Mihály elmondása szerint egy szerencsétlen kérdésre válaszolva fogalmazott így. Hangsúlyozta: a tárgyalásokban a szokásos menetet követi, azaz igyekszik naponta-kétnaponta egyeztetni az IMF magyarországi, illetve külföldi képviselőivel.

A nemzetközi szervezetek most a kormány által októberben bejelentett költségvetési egyenlegjavító csomagokat értékelik, és várhatóan november 7. után – amikor az Európai Bizottság közzéteszi friss makrogazdasági értékelését – mondják meg, hogy melyik pontok, azok, amelyekről tárgyalni kell, és melyek módosítására lesz szükség tette hozzá.

Varga Mihály szerint egy megállapodás nagyon sokat tudna segíteni az országnak. „Persze nem minden áron” – fogalmazott a tárca nélküli miniszter. Mint mondta, azért is húzódnak el ennyire a tárgyalások, mert nem kétségbeesett, kapkodó lépésekkel kell megállapodni, nem kell gyorsan pénzhez jutni.

Kiemelte: Magyarország tudja magát finanszírozni a piacról, de nem lehet megállapítani, hogy jövő tavasszal vagy nyáron ugyanez lesz-e a helyzet. Ha kiszáradnak az európai piacok, akkor ebből a szempontból jó lehet egy megállapodás – tette hozzá.

A magyar tárgyalódelegáció vezetője hangsúlyozta: bár olcsóbb lenne az IMF-től kapott forrásokkal finanszírozni az adósságot, ez nem lehet célja a kormánynak. Minden ország számára az adhat stabilitást ugyanis, ha a piacok pozitívan ítélik meg a helyzetét. A kormány is azt szeretné, hogy Magyarország stabil gazdaság legyen, ahova a befektetők nyugodtan hozhatják pénzüket, mert olyan gazdasági és növekedési kilátások vannak, hogy érdemes itt fialtatni pénzüket – mondta.