Vilma
-7 °C
4 °C

Lakásáfa: szándék a mérséklésre

2006.02.22. 08:17
A lakásfelújítási szolgáltatások, a házi gondozói szolgáltatás, illetve a kis értékű szolgáltatások területén Magyarország élni kíván a kedvezményes áfa alkalmazásának lehetőségével 2010. december 31-ig - döntött tegnap a kormány.

A kabinet elfogadta a Pénzügyminisztérium javaslatát, s felhatalmazást adott arra, hogy hazánk március 31-ig ezt bejelentse Brüsszelnek - mondta el az ülést követően Veres János pénzügyminiszter. Arról is döntöttek, hogy pénzügyi tárcánál hozzálátnak azon jogszabályok előkészítéséhez, amelyek meghatározzák a szociális lakás fogalmát. A kormánynak ugyanis szándékában áll a szociális lakások építését is az ötszázalékos áfakörbe sorolni, ám a döntés a választások utánra marad. Mivel utóbbi kampánytéma lett, érdemes áttekinteni, legkorábban mikortól léphet hatályba a mostaninál kisebb kulcs.

A tisztánlátás érdekében szét kell választani egymástól a magánlakások felújítását és az úgynevezett szociális lakásépítést. Ha egy uniós tagállam a kedvezményes áfakörbe kívánja sorolni az előbbit (márpedig a kormány tegnapi döntése erre vonatkozik), azt 2006. március 31-ig be kell jelentenie Brüsszelnek, s csak az ottani jóváhagyás után kezdődhet meg a nemzeti jogalkotói munka. Ezt azt eredményezi, hogy legkorábban július 1-jétől léphetne hatályba az áfacsökkentés.

A nagyobbik ellenzéki párt nem érné be ennyivel, hiszen a Fidesz a szociális lakásépítés terhét is mérsékelné, mégpedig áprilistól. Az uniós eljárási szabályok értelmében erről az intézkedésről nem kell az EU engedélyét kérni, csak értesíteni kell a döntésről Brüsszelt. Pontosabban, nemzeti hatáskörben meg kell határozni, mit értenek az országban szociális lakásépítés alatt. (A cseheknél például lényegében minden lakásépítés annak minősül.)

Szakértők arra mutatnak rá, hogy az uniós áfaalapú befizetés indokával csak akkor "köthetne bele" a meghatározásba a közösség, ha az átlagostól - például az árat vagy az alapterületet tekintve - extrém módon eltérő esetek is beleesnének a kedvezményes kulcs alá tartozó körbe. Gyakorlatilag tehát semmi akadálya annak, hogy áprilistól a szóban forgó tevékenységet a mostaninál kisebb adó terhelje. A házszabálytól való eltéréssel ugyanis a parlament rendkívüli ülésén elfogadhatja a törvénymódosítást, azután pedig a Magyar Közlönyben közzéteszik azt. A hatálybalépésre nem kell megvárni az adójogszabályokra általánosan érvényes 45 napot, mivel a törvénymódosítás az adóalanyokat kedvezően érintené.

Noha a nyilatkozatok szerint nem kezeli számottevő tételként sem a kormány, sem az ellenzék a lakásépítés áfájának esetleges csökkentése nyomán a költségvetésből kieső bevételt, a Világgazdaság számításai szerint több tízmilliárd forinttól esne el a büdzsé. Információink szerint a kabinetben úgy vélik: nem jellemző az érintett körben az áfafizetési fegyelem, ezért nincs is milyen kieséssel számolni. A Fidesz politikusai szerint pedig az "otthonteremtés" költségeinek csökkentése tulajdonképpen bevételt hozhat. A teljes képhez azonban hozzátartozik, hogy az APEH-nek be kell jelenteni minden 10 millió forint feletti értékű építkezést. Ez vélhetően akadálya lesz a "feketézésnek", e szerint a politikusok érvelése nem állja meg a helyét.

Amennyiben a szociális lakásépítés a szó teljes értelmében lefedné a mostani lakásépítéseket, úgy lapunk kalkulációi szerint a 15 százalékos áfakörbe sorolás évente 30-40 milliárd forintos bevételkieséssel járna a költségvetés számára. Drasztikusabb lépéssel, a teher 5 százalékra való csökkentésével pedig akár százmilliárd forinttal is emelkedhet a büdzsé amúgy is aggasztóan magas szinten beragadt hiánya.

A lakásfelújítás, illetve -karbantartás, valamint a házi gondozói szolgálat esetén az áfakulcs 20-ról 15 százalékra mérséklése a PM számításai szerint ötmilliárd forintnyi költségvetési bevételkiesést vonna maga után. Ha öt százalékra csökkenne a forgalmi adó mértéke, úgy 15 milliárd forint hiányozna a büdzséből éves szinten - mondta a minap Veres János.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!