Mária
-6 °C
-2 °C

Másra mutogat az Autópálya Kezelő

2003.06.18. 16:34
Az Állami Autópálya Kezelő Rt. a Pannonplast ügyben érintett cégek egyikével sem állt gazdasági kapcsolatban. Ezt a cég szerdai sajtótájékoztatóján közölték. Állításuk szerint az Autó-Danubia Kft-től állampapírt vásároltak, ennek vételárát az eladó kérésére négy különböző bankszámlára utalták. Az Autó-Danubia illetékese nem elérhető.
Szerdán több napilap hírül adta, hogy az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Rt. lehetett az az állami tulajdonú gazdasági társaság, amelyet a Pannonplast-ügyről szóló keddi PSZÁF-határozatban név nélkül többször megemlítenek. Az autópálya-kezelő cég szerdai sajtótájékoztatóján közölték: nem voltak üzleti kapcsolatban a Pannonplast-ügyben szereplő egyik vállalkozással sem.

Állampapírt félmilliárdért

Elgondolkodtató viszont az ÁAK egy március 13-i állampapír-vásárlása. Ezen a napon a velük szerződésben álló, a PSZÁF-jelentésben szintén szereplő K&H Equities brókercég ajánlata alapján ötszázmillió forintért D030806 jelű állampapírt, diszkont kincstárjegyet vásároltak az Autó-Danubia (AD) Kft.-től. A K&H ajánlata szerint az üzlet 6,27 százalékos hozamot, vagyis csaknem hétmillió forintot nyereséget jelentett.

Az ÁAK belement az üzletbe, a szerződést nyolc nappal az ajánlattétel után írták alá az Autó-Danubiával. Ez a Nagy Károly és egy USA-ban bejegyzett off shore cég tulajdonában lévő cég a szerződés aláírásával egyidőben azt kérte, hogy a vételárat négy különböző bankszámlára utalják át.

Az eladónak nem kellett az ötszázmillió

Az eladó által megadott számlák közül azt a kettőt, amelyre a legtöbb pénzt utalták, a Kereskedelmi és Hitelbank Rt.-nél vezetik. Mivel az ÁAK a teljes számlaszámot nem közölte, nem lehet tudni, hogy a 290 és a 149 millió forintos összegek kinek a számláját gazdagították.

Ugyancsak nem tudni, kié az a Raiffeisen banknál vezetett számla, amelyre 11 milliót utaltak. A negyedik számla tulajdonosáról szintén nem tudni sokat. Magát a számlát a Központi Elszámolóház- és Értéktár (KELER) Rt.-nél vezetik; erre a számlára ötvenmillió forintot utaltak.

Az Autó-Danubia illetékese nem elérhető

Szívesen megkérdeztük volna Nagy Károlyt, mi volt számukra az üzlet abban, hogy az általuk eladott értékpapírok vételárát más cégek (vagy magánszemélyek) számlájára utaltatták. Az AD számláit a cégbírósági adatok szerint a Merkantil Banknál, a Budapest Banknál, valamint a Kereskedelmi és Hitelbanknál vezeti, ám ez utóbbi pénzintézetnél az átutalásra megadott számláktól eltérő bankkódú számlája van. Az Autó-Danubiánál azonban úgy tájékoztattak, hogy az üzletember külföldön van és a héten várhatóan már nem is lesz elérhető Magyarországon. Távollétében a cég ügyeiről más nem nyilatkozhat - közölte személyi asszisztense.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.