Natália
-3 °C
7 °C

Állami támogatást kaphatnak az adóelkerülők

2006.03.16. 09:09
A luxusadó könnyen elkerülhető, mivel társasházat alapítani nem túl bonyolult dolog, az előírásoknak akár egy garázzsal rendelkező családi ház is megfelel. Bizonyos lakásszám alatt még közös képviselőt sem kell foglalkoztatni, sőt a felújításra még állami támogatás is igényelhető.
Nemcsak, hogy elkerülheti a luxusadó megfizetését az a magánszemély, aki társasházat alapít, hanem akár évi 108 ezer forintos állami támogatást is kaphat, amennyiben lakás-takarékpénztári szerződést köt, amelyből az épület felújítását vagy korszerűsítését fizeti. Az év eleje óta Budapesten az átlagosnál négyszer több társasház alapítására vonatkozó kérelmet nyújtottak be, feltehetően azért, hogy elkerüljék az adófizetést.

Társasházat alapítani olyan épületre lehet, amelyben legalább két külön tulajdonként bejegyezhető lakás vagy nem lakás céljára szolgáló helyiség alakítható ki. Ha például a tulajdonos a családi ház pincéjében garázst alakít ki vagy az épületben fürdőmedencét létesít, amelyet más-más helyrajzi számon jegyeztet be, akkor máris kérvényezheti a társasházzá nyilvánítást egy alapító okirat csatolásával.

A Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetsége nem ért egyet az ilyen "mini társasházak" létesítésével, és többször kérvényezte, hogy a törvény legalább 6 albetétet írjon elő az alapításhoz - mondta Langer Iván, a szervezet elnöke. A hatnál kevesebb lakást vagy lakás céljára szolgáló helyiséget számláló társasházaknak még közös képviselőt sem kell választaniuk, a kötelező szervezeti és működési szabályzatot pedig bármelyik ügyvédi irodában megvásárolhatják.

Szerettük volna megtudni a földhivataltól, hogy mi alapján bírálják el a beérkező kérelmeket, és milyen esetben utasítják el azokat, de többszöri megkeresésünk ellenére sem kaptunk választ.

Hétfőn a főváros közgyűlése elfogadta a luxusadóról szóló rendeletet, amely 15 értékövezetet határoz meg. Ezekben az épület típusától (egy- vagy többlakásos, illetve üdülő) függően változik a négyzetméterár. A legalacsonyabb besorolást a lakótelepekben gazdag, illetve a pesti perifériális kerületek kapták, a legmagasabb értékövezetek a második kerületben találhatók.

Furcsa hogy miközben a megállapított négyzetméterárak a második kerület külső részén csaknem 10 százalékkal magasabbak a piacinál, addig a III. kerület egyes részein - Rómaifürdőn, Csillaghegyen -, a XI. kerület gellérthegyi részén, és a XII. kerület szinte teljes egészében jelentősen, 15-20 százalékkal alacsonyabbak - vélekedik Ambrus Endre. A Monopoly International ingatlanszakértője szerint a XII. kerület bizonyos részein a különbség a 100 ezer forintot is eléri, ami egy 170-180 négyméteres önálló családi ház esetében az adókötelezettség megszűnését eredményezheti.

A luxusadó-rendeletet március 31-ig kell kihirdetni, az adóbevallást pedig április végéig kell benyújtani. Azok, akik idén kérelmezték a társasház-alapítást még fizetnek, a törvény ugyanis a január elsejei állapot szerint adóztat. A kerületek közötti forrásmegosztásról még nem született döntés, várhatóan a bevallások feldolgozása után, júniusban határoz róla a közgyűlés - mondta Deli Lajos, a fővárosi önkormányzat adóosztályának vezetője, aki sem a várható adózók számát, sem a luxusadóból származó bevételt nem tudta megbecsülni.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.