Tegnapra csökkentés, mára adóemelés jutott

2008.08.27. 17:50
Meglehetősen furcsa, több kérdést is felvető forgatókönyv szerint zajlik Gyurcsány Ferenc kormányfő legújabb adócsomagjának kommunikálása. A tegnap este kiszivárgott, illetve a Népszabadságban fizetett mellékletben megjelentetett pakkban a könnyedebb, az adócsökkentési lépések olvashatók. Igaz, azok sok kérdőjelet hagytak maguk után, lapunk is a többéves csomag egy-két év múlva bekövetkező kifulladását valószínűsítette a kidolgozatlannak tűnő pakk alapján. Ma aztán a miniszterelnök részben magyarázott, részben pedig adóemelési lépéseket jelentett be.

Lapunk is felhívta a figyelmet, hogy túlzott optimizmusra vall már az első évben, erőtlen lépésektől 300 milliárd forintos fehéredési pluszbevételt várni és erre építeni a program továbbhaladását.

Mai sajtótájékoztatóján a miniszterelnök már azt mondta, hogy az adócsökkentésre szánt 300 milliárd forintos mozgásteret nem úgy teremtik elő, hogy a fehéredésre hagyatkoznak. Durván 180 milliárdot lecsípnek az állami kiadásokból (nem részletezte, honnan), 120 milliárdot pedig négy adóemelési intézkedéssel teremtenek elő.

Egyrészt a cégautóadót emelik, másrészt 11 százalékos eho-t vetnek ki az adómentes természetbeni juttatásokra (ezek közé tartozik az étkezési jegy, az iskolakezdési támogatás, az önkéntes pénztári munkáltatói hozzájárulás, az internethasználat díjához való munkáltatói hozzájárulás, az üdülési csekk egyebek mellett), harmadrészt növelik 10 százalékkal az alkohol és a cigaretta jövedéki adóját. Végül, előírják, hogy a cégeknél 20 személyenként legalább 1 korlátozott munkavégző képességű személyt kell alkalmazni, különben meg kell fizetni egy ilyen személy után járó tb-járulékot háromszorosan.

Ezek azt sejtetik, koncepciótlan az egész csomag, a feketelevest a második körre hagyta a kormányfő, van, ahol adót csökkentenek, van, ahol emelnek, de a mögöttes gazdaságstratégia nem rajzolódik ki.

Visszatérve arra a pontra, hogy 180 milliárdot lecsípnek a kiadásokból, még több kérdést felvet. Egyrészt nem lehet tudni, hogy az ideihez képest nominálisan vágnak ennyit a kiadásokból - és egyáltalán mely területeket érinti ez - vagy pedig csak szinten hagyják az ideit és nem engedik nőni a kiadásokat az inflációnak megfelelően. Az első verzió jóval nagyobb kiadáslefaragást jelent értelemszerűen. Másrészt, már az idei költségvetésben is képeztek több mint 220 milliárdos tartalékot, még egy ilyen, az ideinél kisebb puffer megképzése nem bűvészmutatvány.

Akik eddig adót csaltak, azok megúsznák a büntetést

Ezeken túl az adóamnesztiával kapcsolatos tervek sem feltétlenül nyerik el a lelkiismeretes adózók tetszését. Az adóamnesztiával - melyről döntés egyelőre nincs - kapcsolatban két lehetséges csatornát vázolt a kormányfő. Az első változat értelmében ha jön az adóellenőr, akkor "visszafelé már nem néz", azaz a múltbeli hiányosságokra nem jár bírság. Ugyanakkor az amnesztiát követő 3 évben fokozatosan el kell érnie a foglalkoztatók által fizetett közterheknek a törvényes szintet. Gyurcsány az amnesztia ezen formáját szavai szerint nagyon támogatná.

A második verzió szerint a világban kóborló pénzeket kedvezményesen hozzák haza, ezt a célt tűzné ki az adóamnesztia. Ezzel kapcsolatban a kormányfő utalt a vegyes nemzetközi tapasztalatokra (olasz és német példa) és elmondta, hogy továbbra is vannak viták ebben a témában Magyarországon, így döntés sincs a kérdésben.