Árpád
-2 °C
9 °C

A cégeknek kedveznek az adóváltozások

2003.09.19. 10:00
A lakosság több adót fizet jövőre a büdzsébe, míg a vállalatok pozíciója lényegében nem változik - ez az esszenciája a januári adóváltozásoknak. Az elbocsátási hullám érinti az adóhivatalt is.
Az adóhivatal ezer, a vám- és pénzügyőrség pedig hétszáz dolgozójától lesz kénytelen megválni a kormány elbocsátásokat előíró intézkedése nyomán, ami 10 százalékos leépítést irányoz elő a minisztériumoknál és a háttérintézményeknél. Összességében mintegy 50 ezer fővel karcsúsodhat a közszféra, az ütemezésről és a végkielégítésekről a jövő heti kormányülésre kell előterjesztést készítenie a pénzügyi tárcának.

Kisegítő állomány

A minisztériumokat derült égből villámcsapásként érte a bejelentés - mondták A Napi Gazdaság érdeklődésére. Forrásaik a tapasztalatok alapján azt valószínűsítették, hogy elsősorban a kisegítő állomány - karbantartók, takarítók, üzemeltetők - létszámát érintheti a leépítés. Jövőre 8 százalékos bruttó béremelés mellett a gyermektelen, alacsony jövedelmű alkalmazottak reáljövedelme 0,8 százalékkal csökken, míg az idén bruttó 3 milliós éves keresethez jutó, gyermektelen, illetve egygyermekes alkalmazottak 2,8 százalékos javulást érezhetnek - ezek a szélsőértékek szerepelnek a Pénzügyminisztérium elemzésében.

Egy százalék körüli csökkenés

Az adóterhelés változását vizsgálva arra jutott a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége, hogy annak átlagos értéke 0,2 százalékkal mérséklődik jövőre. Ennél is kedvezőbb eredményre jutott Zara László adószakértő, aki szerint a tervezett változások 0,75-1,8 százalékkal mérséklik az elvonásokat. Erdős Gabriella, a PricewaterhouseCoopers adószakértője szerint a magas, felsővezetői jövedelemkategóriákban az adópozíció stagnál vagy romlik. Nem ismert egyelőre, hogy miként biztosítják jövőre a minimálbér adómentességét. A legújabb tervek szerint havi 50-ről 53 ezer forintra emelkedik a minimálbér, ami a szintén a tervekben szereplő változatlan adójóváírás mellett 596 forint adót jelent - Zara László számításai szerint. A lakosság összes adóterhelése valamelyest romlik, főleg az áfarendszer módosulása miatt. A kiadások emelkedését leginkább a felső, 25 százalékos áfa alá kerülő szén, fa, valamint a villamos energia vásárlói fogják megszenvedni. A szakértők 1,5-1,7 százalékra becsülik az áfaemelések által kiváltott többletinflációt, ami már önmagában ellensúlyozza az szja-ban elért javulást.

A cégeknek jobb

A vállalatok kedvezőbb évre számíthatnak, e mögött azonban nem annyira a társasági adókulcs csökkentése, mint inkább a beruházási kedvezmények kiterjesztése áll. Tegnap egyébként pontosították a feltételeket: ez alapján a beruházási határ 3 - hátrányos régióknál 1 - milliárd forintra, a létszámlimit 100, hátrányos területeken 50 főre módosul. A társasági adókulcs 2 százalékpontos vágása a cégek pozícióit ugyan érdemben nem javítja, ám arra jó lehet, hogy a tényleges adóteher vészesen megközelítse az adóparadicsomi 10 százalékot - vélik szakértők.

A multik adópozícióját ugyanakkor negatívan érinti a juttatások megadóztatásának változtatása: eddig a bértől elkülönítve lehetett könyvelni a vállalati juttatásokat, ezentúl - általában a 38 százalékos szja-sávba tartozó - bérként kell adózni és járulékot fizetni utánuk. A negatív hírek közé sorolható a forrásadó 20-ról 25 százalékra emelése is. Az államháztartás jövő évi pozíciója mindenképpen javul a nyár közepén közzétett számításokhoz képest. Az adóknál ugyanis ellensúlyozták a kisebb kulcsokat tartalmazó adótáblát, ám a költségvetési intézményeknél már 160 milliárd forinttal nagyobb megszorítást terveznek. Ezek miatt az elemzők is reálisabbnak tekintik az államháztartási hiány 1 százalékpontos csökkentéséről szóló terveket, igaz, a bázisul szolgáló idei deficit szerintük magasabb lesz, mint amit a PM vár. További tartalékot jelenthet az infláció, amit immár a pénzügyi tárca is 6 százalék körülire taksál.