Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Beterjesztették az adótörvényeket

2005.09.19. 16:41
Hétfőn benyújtotta a kormány az országgyűlésnek a jövő évi adótörvény-csomagot. A legnagyobb mértékben a személyi jövedelemadózás változik, de a legjelentősebbnek az áfa felső kulcsának csökkentése ígérkezik. Emelik a jövedéki, kis mértékben átszabályozzák a társasági adót, bevezetik az ekhót és a luxusadót.
Miután a kormány a múlt hét elején már benyújtotta az országgyűlésnek az áfatörvény módosítását - hogy az üzemanyagok forgalmi adója már október elsejétől 20 százalékosra csökkenhessen -, a kabinet ezen a héten beterjesztette az adótörvény-csomagot is. Veres János pénzügyminiszter hétfő délután ismertette a főbb adóváltozásokat, amelyek lényegében megegyeznek azzal, amelyekrpl az Index által korábban hírt adott, és amelyek alapján kiszámoltuk: jövőre átlagosan a bruttó kereset 0,78-2 százalékával csökken az szja.

Kisebb kulcs, kevesebb kiskapu és kedvezmény

A személyi jövedelemadó felső kulcsa 38-ról 36 százalékra csökken, míg a sávhatár 1,5 millió forintról 1,55 millió forintra emelkedik. A pénzügyminiszter szerint ez azt jelenti, hogy az APEH-nak bevallott jövedelmek alapján 2006-ban az adóköteles átlagkeresetek az alsó kulcs szerint adóznak. Az úgynevezett adóköteles átlagkereset ugyanis tavaly éves szinten 1 363 000 - havi 113 583 - forint volt, szemben a statisztikailag számolt évi 1 776 000 - havi 148 000 - forinttal. Ebből arányosítva 2006-ban a statisztikai 1 980 000 forint helyett várhatóan 1 520 000 forint lesz az adózott átlagjövedelem, ami még éppen "benne marad" az alsó adósávban. A kormány tervei szerint az "alap", havi 63 000, évi 756 000 forintos minimálbér lesz adómentes.

Az szja csökkentése a PM számításai szerint átlagosan havi 3600 forinttal növeli - változatlan bruttó esetén - a nettó kereseteket. Kevesebb lesz viszont az adóelkerülést szolgáló kiskapu: az adótörvénycsomag tételesen meghatározzan, milyen természetbeni juttatásokat és milyen összeghatárig - a tervezet szerint a bruttó bér 15 százalékáig - lehet adómentesen nyújtani. Veres János az Index kérdésére cáfolta, hogy a családi adókedvezményen kívül más kedvezmények is megszűnnének. Elismerte ugyanakkor, hogy a sulinetes szja-kedvezmény - pontosabban annak termékköre - változik januártól.

Társasági adó: kedvezmény, ami alig éri meg

Sok kis- és középvállalkozónak - köztük sok kényszervállalkozónak - felcsillant a szeme, amikor a kormány közzétette, hogy a társasági adó 5 millió forintos adóalapig 16 helyett 10 százalék lesz. Ez a maximális, 5 millió forintos adóalap esetén 300 000 forintnyi adó megtakarítását jelenti.

Feltehetően azonban mégsem lesz túl népszerű az alkalmazottait jobbára minimálbéren vagy minimálbér körüli (bejelentett) munkabéren foglalkoztató kkv-körben ez a kedvezmény. Az igénybevétel feltétele ugyanis, hogy az alkalmazottak mindegyikét legalább a minimálbér kétszeresén (ez jövőre a tervek szerint minimum kétszer 63 000, vagyis 126 000 forint lesz) kell foglalkoztatni, legalábbis ez után az összeg után kell járulékot fizetni. Ez egyetlen munkavállaló esetén is havonta mintegy 40 000 forintos, vagyis éves szinten csaknem félmilliós pluszkiadást jelent a minimálbéres foglalkoztatáshoz képest.

A másik módosítás viszont egyértelműen adócsökkentést jelent a vállalkozások számára. Januártól ugyanis a helyi iparűzési adó teljes összegét leírhatják a társasági adóból.

Jövedékiadó-emelés az áfacsökkentés ára

A június végén bejelentett módon, 25-ről 20 százalékra csökken az általános forgalmi adó - a törvény szerint már ez év október elsejétől. Az adóváltoztatást azonban két termék (benzin, dízelolaj) kivételével csak január elsejétől vezetik be, míg egyes termékeknél a jövedéki adó emelésével kompenzálják.

Így a bor kivételével minden jövedékiadó-köteles termék adója az áfacsökkenéssel megegyező mértékben nő (a bor jövedéki adója viszont megszűnik). A dohánytermékek jövedéki adója ennél is nagyobb mértékben emelkedik: a cigaretták adótartalmát 7,5 százalékkal emelik, ami 6,8 százalékos drágulást okozhat. A pipadohányok jövedéki adója az áfakompenzáláson felül 4 százalékkal nő. Emellett adóminimumot vetnek ki a pipadohányokra, továbbá emelik a cigarettáknak ezt az adóminimumát.

Újabb adók: ekho, luxusadó

A sajtó- és művészvilág munkatársai számára kidolgozott új adó, az ekho tervei ismét változtak - derült ki Veres János szavaiból. Most újra ott tartunk, hogy legalább egy minimálbéres munkaviszony kell ahhoz, hogy valaki az ekhót válassza, ugyanakkor mégsem zárnák ki az ekhós körből az evásokat. Az ekhót a legújabb tervek szerint 25 szakmára terjesztenék ki.

A luxusadó szabályainak tervei nem változtak a bejelentetthez képest. Eszerint a 100 millió forintosnál nagyobb értékű, magánkézben lévő lakóingatlanoknak a 100 millió forintot meghaladó értéke lesz adóköteles. Az adó mértéke 0,5 százalék lesz. Az értékelés módszertanát a luxusadóról szóló törvényben rögzítik, így megadják - megyénként és településtípusonként - az egyes lakóingatlan-fajtákra vonatkozó értékhatárokat és az egyes ingatlanok értékét befolyásoló korrekciós tényezőket is.

A társadalombiztosítási járulék fizetésében egyetlen változás lesz jövőre: novemberben megszűnik az idén novemberben 3450 forintról 1950 forintra csökkenő tételes egészségügyi hozzájárulás. Az eho megszüntetésével a kormány számításai szerint 65 milliárd forintot spórolnak a vállalkozások.