Miklós
-7 °C
2 °C

Mégis átírják az adójavaslatokat

2005.10.21. 10:20
Az eredeti adótörvénycsomagot több ponton felpuhította a kormány, egyebek mellett a munkaadói és munkavállalói szerevezetek nyomására. Az evások közösségi adószámot kaphatnak, nő a személygépkocsik normaköltsége, felemelik az adómentes béren kívüli juttatás értékhatárát. Korrigálják a minimálbérrel kapcsolatos szabályokat is, az eredeti tervből ugyanis kifejletették, hogy januártól több minimálbérsáv lesz.
Ahhoz képest, hogy a koalíciós pártok megállapodtak: a jövő évi adócsomagot és a költségvetési törvényjavaslatot elfogadják, azokban jelentős módosításokat nem hajtanak végre, a kormány szerdai ülésén több olyan döntés született, amelynek következtében alaposan átírják a kabinet által az Országgyűléshez benyújtott törvényjavaslatot.

Félmillió béren kívül, adómentesen

Az viszont az adózók számára kedvező, hogy szaporodnak a számukra kedvező hírek, az eredeti változathoz képest benyújtott enyhítő javaslatok. A kormány "nevében" így 30 módosító indítványt adott be a költségvetési bizottság az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó törvényjavaslathoz. Ezek jelentős része az OÉT ülésén elfogadott módosítások átvezetése az adótörvényeken. Így például az, amelyik szerint az általános személygépkocsi-normaköltség az évek óta "bebetonozott" kilométerenkénti 3 forintról 9-re nő 2006. január elsejétől, illetve az is, amely az adómentes béren kívüli juttatás értékhatárát a bér értékétől függetlenül évi 400 ezer forintra módosítja a tervezett 500 ezer helyett.

Közösséi adószám evásoknak is
Az evások számára jelent kedvező hírt, hogy a jövőben ennek az adózói körnek is lehet közösségi adószáma, illetve fordítva: közösségi adószám mellett is lehet az evát választani. Ugyanakkor, ha az evázó EU-s adózóval kereskedelmi kapcsolatot létesít, akkor annak is kell erről bevallást és összesítő nyilatkozatot adni az APEH számára.

Sokakat érinthet kedvezően, hogy a költségvetés és az uniós források terhére megvalósuló, a munkanélküliek és a megváltozott munkaképességűek részére a képzési juttatások adómentesek lesznek, ráadásul 2005. január elsejétől visszamenőleg. A kedvező javaslatok között van az is, amely szerint jövőre adómentes lesz a rászoruló nyugdíjasoknak folyósítandó távfűtési támogatás is. A lakás-takarékpénztárak, illetve ezek ügyfelei örülhetnek annak az indítványnak, amely szerint diszkriminációban részesülnek: így 2007 után sem kell kamatadót fizetni a lakástakarék-betétre fizetett kamat után.

A mezőgazdaságban tevékenykedők számára örömteli, hogy a társaságiadó-törvény módosításával a jövő évtől a tenyészállatokra nemcsak a számviteli törvény szerinti értékcsökkenési leírást lehet alkalmazni, hanem választhatóvá válik a 14,5 százalékos leírás is. A munkáltatói és munkaadói érdekképviseletek számára kedvező az a módosítási javaslat, amely szerint adómentes lesz a vállalkozási nyereség alapcélra felhasználása.

A városokban "falusi turizmussal" foglalkozók is jobban járnak, hiszen 2006-tól már ők is igénybe vehetik a falusi szállásadókat megillető személyi jövedelemadó-kedvezményeket. (Legalábbis úgy tűnik, hogy a kormány is támogatja az idegenforgalmi bizottság ezt indítványozó módosító javaslatát.) Ez pedig úgy rendelkezik, hogy az adókedvezmény a városok "falusias lakóterületnek minősülő részein" is igénybe vehető.

A kormány időközben "rájött" arra, hogy 2006-tól többszintű lesz a minimálbér, s ennek nyoma sincs a személyi jövedelemadó-törvényben, ezért emiatt is módosítja a korábban beadott javaslatát. Jövőre az önkéntes pénztári befizetések, valamint a nyugdíj-előtakarékosság utáni adókedvezményt nem a magánszemély kapja meg közvetlenül, hanem annak önkéntes pénztári számlájára vagy nyugdíj-előtakarékossági számlájára utalják. Annyiban szigorítja a kabinet a saját javaslatát, hogy erre is csak abban az esetben kerül sor, ha az adózónak nincs adótartozása, vagy ha mégis van, akkor annak megfizetését követően utalja az állami adóhatóság a kedvezmény összegét.

Alaposan átírja a költségvetési bizottság módosító javaslata a tb-hez kapcsolódóan korábban beadott módosításokat is. Így enyhítenek azon a szabályon, amely szeptember elsejétől szigorította az alkalmazottak bejelentésére vonatkozó szabályokat, s így bizonyos esetekben lehetetlenné vált a törvény betartása. A mostani módosítással ezt szeretné orvosolni a kormány.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!