Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Adóemelést tervez a kormány

2006.05.29. 07:22
Kénytelen visszavenni ötéves adóprogramjából a hét végén szavazásokkal szentesítetten újra összeállt balközép kormánykoalíció. Legalább két évig jegelik az adó- és járulékcsökkentést, sőt adóemelést hajtanak végre.
A Napi Gazdaság korábbi információinak megfelelően a kormányprogram - a hét végén a koalícióra lépő pártok által megismert - verziója az ötéves adócsökkentési program elhalasztását tartalmazza. Az indoklás szerint az elkövetkező egy-két évben emelni kell az államháztartás bevételeit ahhoz, hogy 2008-ra megteremtődjenek a tartós egyensúly feltételei. A dokumentum szerint bizonyos területeken szükség lesz a lakosság, illetve a vállalkozások nagyobb mértékű hozzájárulására a közös teherviseléshez. (A lap úgy tudja, ennek érdekében egyebek közt felvetődött a fejlesztési adó vagy hozzájárulás gondolata is, ami azonban nem azonos a sajtóban megszellőztetett szolidaritási adóval. Előbbi nagyobb mértékű és szélesebb adózói kört érintő, de csak átmeneti időre bevezetett elvonás lenne.)

A bevételeken a hangsúly

A kiadások növekedési ütemének megfékezését is megemlítik a programban, de alapvetően a bevételek növekedésére helyezik a hangsúlyt. A program végrehajtása esetén az infláció étmeneti, kismértékű gyorsulása, illetve a reáljövedelmek mérsékeltebb növekedése visszafogná a belső fogyasztást, így 2007-2008-ban átmenetileg 3-4 százalék közé lassulna a bruttó hazai termék (GDP) növekedési üteme, azt követően viszont, a konszolidációs lépéseknek köszönhetően, 4-5 százalékos dinamika érhető el.

A Napi Gazdaság értesülései szerint a kormányprogram arra alapoz, hogy Magyarország ebben a ciklusban Európa pénzügyi és logisztikai központjává válik. A dokumentum ebben a részben javarészt a Nemzeti Fejlesztési Terv korábbról ismert elemeit veszi át: például a nemzetközi vállalatok regionális üzleti szolgáltató központjainak idetelepítéséről van benne szó. A logisztikai területen stratégiai fontosságot tulajdonít a program Magyarország két, európai jelentőségű folyójának, a Dunának és a Tiszának, amelyek mentén új logisztikai bázisok jöhetnek létre.

Kicsik és közepesek

Nem újkeletű a kis- és középvállalkozások megerősítésének ötlete sem. A kormány célja a kkv-k beszállítói részesedésének növelése, a leginkább őket sújtó fizetőképtelenség ellen pedig gyorsítanák a bírósági eljárásokat a gazdasági ügyekben, továbbá a csődtörvény módosításával ösztökélnék a hitelezőkkel való egyezség létrejöttét. A programban szerepel az is, hogy a rosszhiszemű résztvevőket eltiltanák a vállalkozási tevékenység gyakorlásától.

Az uniós fejlesztési támogatások eléréséhez normatív feltételű sajáterő-kiegészítő lehetőséget teremtenének. Az induló vállalkozások, pályakezdők egy a támogatást, hitelt és tőkét együttesen biztosító, komplex programcsomaggal vághatnának bele a vállalkozásukba. Az állami exporttámogatások legfontosabb kedvezményezettjei a kkv-k lesznek. Regionális tőkealap felállításáról is szó van, amely az uniós és a kormányzati források mellett magántőkét is közvetítene.