A bevételekre koncentrál az adócsomag

2002.11.13. 09:48
Szakértők szerint a tegnap elfogadott adócsomag nem hoz jelentős változásokat az adórendszerben, a módosítások elsősorban a költségvetés helyzetének javítását szolgálják. A szakemberek úgy vélik: a változások leginkább a tőkepiaci szereplőknek kedveznek, de a munkavállalók is nyernek rajtuk. A vállalkozásoknak a tőketartalék felhalmozásának könnyítése hosszú távon igen kedvező lesz, ám a jövő évüket még a más adónemeknél bekövetkező szigorítások határozzák meg.
Az Országgyűlés tegnap elfogadta az adótörvénycsomagot. Adószakértők szerint a változások nem markánsak, s elsősorban a büdzsé bevételeinek biztosítását célozzák, míg a közelgő EU-csatlakozás kapcsán egyelőre csak mérsékelt kiigazítások történtek.

Való igaz, az áprilisi választási ígéretekhez képest jóval mérsékeltebb adócsökkenés valósul meg. A jövedelemadóztatásban például az egészségügyi hozzájárulás sem csökken a jelenlegi összeg kétharmadára jövőre. Az egyszerűsített vállalkozási adó választásának lehetőségétől is jókora kör esett el időközben. Az szja-teher azonban ezzel együtt is több mint 2 százalékponttal csökken jövőre, amire az utóbbi időben nem volt példa.

Biztosítani akarják a költségvetési bevételeket

Zara László szerint a változások nyertese leginkább a tőkepiac, ahol az árfolyamnyereség adókulcsa nullára csökken a jelenlegi 20 százalékról. A Magyarországi Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke kifejtette, a munkavállalók pozíciói is javulnak a módosításokkal, míg a vállalkozásoknál semlegesnek értékeli a változások hatását. A költségvetési bevételek biztosításának kényszerét véli felfedezni az áfa és az illetékek terén elfogadott módosításokban.

Az áfa esetében több termék és szolgáltatás került magasabb adókulcsba, de az érdekképviseletekhez hasonlóan Zara is a telefonköltségek elszámolására tett javaslatot tartja a legfájóbbnak. Ez a vállalkozás birtokában lévő telefonról folytatott beszélgetéseknél 30 százalékot eleve magánbeszélgetésnek tud be, amit nem lehet költségként elszámolni a jövőben. Az elnök üdvözlendő lépésnek tartja ugyanakkor a minimálbér adómentessé tételét, továbbá az osztalékadóhoz kapcsolódó egészségügyi hozzájárulás eltörlését.

Az átlagjövedelmek a legfelső adókulcs szerint adóznak

A munkavállalók szempontjából enyhén pozitív értékelést érdemel az adócsomag - jelentette ki Wittich Tamás, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke. Az elfogadott szja-tábla alapján az átlagkeresetek jövőre is a legfelső adókulcs szerint adóznak, ami azt jelenti, hogy ebben a körben már visszafogottan javul csak a nettó pozíció. (A szövetség eredetileg 4,5 százalék körüli adóteher-csökkentésben bízott, de a most elfogadott változatot is még kedvezőnek tartja.

Az MSZOSZ-nál hasonlóan vélekednek a minimálbér adómentességéről, megjegyezve, hogy további bruttó emelésre van szükség. Több apróbb kérdésben - így az étkezési jegyek adómentességének, illetve a nyugdíjba vonuláskor adott ajándék adókedvezményének emelésében - megvalósulni látják javaslataikat. Várják viszont a kormány válaszát arra a kérdésükre, hogy a nyugdíjjárulék plafonjának emelése miként jelenhet meg a nyugdíjszámítás alapjában.

Nem javul az ország tőkevonzó képessége

Az adócsomag jó irányba mutat, de nem ad kellő lendületet Magyarország tőkevonzó képességének javítására - ezt tartja az elfogadott törvények egyik legfontosabb tanulságának Pitti Zoltán adószakértő, korábbi APEH-elnök. Bár a magyarországi társasági adókulcs 18 százalékos mértéke még mindig a legalacsonyabbak közé tartozik Európában, a befektetésekért folyó versenyben ez az előny fogyóban van. Németország csaknem megfelezte a közelmúltban a társasági adót, s más eszközökkel, de az írek és a franciák is mind erőteljesebben törekednek a tőkevonzás javítására.

Egy folyamat jó felütésének minősíti a társaságok adózás előtti eredményét érintő változtatásokat, melyek a kutatás-fejlesztés, illetve az amortizáció területén javítják a cégek pozícióit. A fejlesztési célú tőketartalékolás adómentességgel való támogatását azért is fontosnak tartja, mert a cégeknek az EU-pályázatokon 25 százalékos önrészt kell felmutatniuk, vagyis ez az intézkedés a versenyképességüket javítja.

Az evázók eleshetnek az EU-forrásoktól

Az EU-forrásoknál az egyszerűsített vállalkozási adózást választók eleshetnek ettől, ha nem a kettős könyvvezetést választják, mivel az uniós pályázatokhoz auditált mérleget kell csatolni. Az uniós csatlakozáshoz közeledve továbbra is megoldatlannak látja az áfafizetés rendjének az uniós szabályokhoz igazítását. Az EU-ban ugyanis az (export)termék vásárlásának helyén fizetik meg az áfát. Hiányolja a javaslatokat a vámszabad területek hamarosan szükségessé váló belföldiesítését illetően is, és fel kell készülni arra, hogy jövőre kifutnak azok az 1993-ban megadott kedvezmények, melyek tíz évre teljes adómentességet biztosítottak a cégeknek.