Judit
-2 °C
8 °C

Sokadik változat a banki különadóra

2006.06.30. 07:54
Az állami kamattámogatások után fizetendő 20 százalékos járadék, azt a pénzintézetek továbbhárítják az ügyfeleikre, jelentette ki Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke. A csütörtökön benyújtott kormányjavaslat értelmében szélesebb lesz az elvonás alapja, írta a Világgazdaság.

Változtatott a kormány a kamattámogatások után fizetendő járadék szabályain. A csütörtökön benyújtott javaslat értelmében szélesebb lesz az elvonás alapja: nem a költségvetési kamattámogatás, hanem az állami kamattámogatással és -kiegyenlítéssel közvetlenül vagy közvetetten érintett hitelállomány alapján, kamat és kamatjellegű bevétel címén befolyt összeg lesz a kiindulási pont.

A kormány a parlament költségvetési bizottságának tegnapi ülésén ismertetett javaslata értelmében szélesebb lesz az elvonás alapja: nem a költségvetési kamattámogatás, hanem az állami kamattámogatással és -kiegyenlítéssel közvetlenül vagy közvetetten érintett hitelállomány alapján a kamat és kamatjellegű bevétel címén befolyt összeg lesz az adó alapja.

A teher mértéke is változik, hiszen nem 20, hanem 5 százalékban kívánja a kabinet megállapítani a járadék mértékét. Csakúgy, mint az eredeti változatnál, ennél a verziónál is 25 milliárd forintra számít az állam. A Magyar Bankszövetség szerint viszont a banki különadó bármilyen meghosszabbítása elfogadhatatlan a hitelintézetek számára.

A banki különadó bármilyen meghosszabbítása elfogadhatatlan a bankszektor számára, mondta Erdei Tamás elnök a Magyar Bankszövetség tájékoztatóján. Amennyiben hatályba lép az állami kamattámogatások után fizetendő 20 százalékos járadék, azt a pénzintézetek továbbhárítják az ügyfeleikre, így végső soron a támogatás csökken majd - jelentette be az elnök. A bankszövetség - ha létrejön a törvény- az Alkotmánybírósághoz fordulna annak diszkriminatív jellege miatt.

A 8 százalékos banki szolidaritási különadó eredeti megállapodása két évre szólt, amelynek során - az eredetileg vállalt 60 milliárdhoz képest - közel 80 milliárd forint pluszbevételhez jut 2006 végéig a költségvetés. Az elnök szerint az új bankadó a politikának a 30 ezer adófizetőt foglalkoztató bankszektorral szembeni populista hangulatkeltésének része. A szövetség javaslataiban egy a profit nagyságától függő sávos vállalkozói szolidaritási adót javasol. Ennek így is jó részét fizetnék a bankok, ám a teher nem csak őket sújtaná.

A kamat- és árfolyamnyereség-adó bevezetésével a bankszövetség egyetért, de csak abban az esetben, ha a nyesz és a lakás-takarékpénztári megtakarításokon kívül nem lesz egyéb kivétel alóla, máskülönben az befolyásolná a piaci versenyt. Beszedésében szerintük a legegyszerűbben betartható - kifizető által levonható - módszert kell alkalmazni. Ugyanakkor a végrehajtásához szükséges több millió banki számla létrehozásához több időre van szükség, mint a törvény megszavazása és a szeptember 1-jei határidő közötti időszak.

A szövetség az új, négyszázalékos szolidaritási adó bevezetését szintén 2007 januárjáig szeretné eltolni. A Magyar Bankszövetség alapvetően egyetért a költségvetési rendcsinálás és az egyensúlyteremtés szükségességével - húzta alá Erdei Tamás, kiemelve, hogy üdvözlendő egy olyan kormány, amelyik vállalja a kiigazítás okozta népszerűségvesztést. A pozitívumok azonban itt meg is állnak - fogalmazott -, mivel a megszorítások csupán a rövid távú egyensúly elérését teszik lehetővé.

Erdei Tamás korábbi, fenyegetőnek tartott nyilatkozataival kapcsolatban elmondta, hogy csupán a hazai terhek emelkedésével kapcsolatban fogalmazta meg a legracionálisabb piaci viselkedést. Az üzenet az intézkedések egyik várható gazdasági hatása, nem pedig a megfélemlítés - hangsúlyozta az elnök.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!