Szolgálatba léptek az adónyomozók

2006.09.18. 07:24
Bővül a nyomozati jogköre és létszáma a VPOP adónyomozóinak. A VPOP hatáskörébe tartoznak mostantól többek között az adócsalási ügyek, illetve az olyan bűncselekmények, mint a számvitel rendjének megsértése, a csődbűntett vagy az EU pénzügyi érdekeinek megsértése.

Saját bevallása szerint elfogódottan hallgatta Veres János pénzügyminiszter a pénteken szolgálatba lépett adónyomozók felavatását, akik esküjük szerint "ha kell, életük kockáztatásával is" teljesítik kötelességüket.

A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) adónyomozóinak nyomozati jogköre és létszáma is bővült: a 400 fős gyarapodás fele belső átcsoportosítás eredménye, 111-en a Nemzeti Nyomozóirodától, negyvenen a megyei rendőr-főkapitányságtól, heten más rendészeti szervtől, negyvenketten pedig a civil életből kerültek ebbe a pozícióba.

Fontosabb azonban, hogy a nyomozati jogkör nyolc új elemmel bővült: a VPOP hatáskörébe tartoznak mostantól többek között az adócsalási ügyek (munkáltatással és költségvetési támogatással összefüggésben egyaránt), illetve az olyan bűncselekmények, mint a számvitel rendjének megsértése, a csődbűntett vagy az EU pénzügyi érdekeinek megsértése.

A jogkör módosulásával a VPOP mintegy 3500 büntetőügyet vesz át a rendőrségtől, Veres szerint az átmeneti időszakban kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy zökkenőmentesen kezeljék a folyamatban lévő ügyeket. A továbbiakban pedig a különösen nagy bevételkiesést okozó, valamint az elrettentő erejű ügyek lesznek a szervezet tevékenységének fókuszában - mondta Nagy János vezérőrnagy.

A VPOP az idén eddig a tervezetthez képest 2,4 milliárd forint pluszbevételhez juttatta a központi költségvetést. Az adónyomozók számára pedig az eredményességhez kötött bérezés jelenthet külön motivációt.

Nagy és Veres együttesen cáfolták azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint konfliktus bontakozna ki az APEH és a VPOP között a hatáskörök "összecsúszása" miatt: az APEH funkciója továbbra is az adóigazgatás, illetve adóellenőrzés, nyomozati jogköre azonban csak a VPOP-nak van, a két szervezet feladatköre világosan elválik, együttműködésük ugyanakkor folyamatos.