Gerzson
1 °C
10 °C

Távozó exportőrök

2005.04.27. 08:20
Bár az áfabevételek elmaradásának problémáját kívánják orvosolni az importáfa önadózásos rendezésére jogosult kör drasztikus szűkítésével a honatyák, a vámszövetség szerint így nem csak az áfa-, de a vámbevételek is elmaradnak.
Júniustól az eddig Magyarországon maradt, harmadik országból importáló cégek is elpártolhatnak a magyar vámudvaroktól, amennyiben a zárszavazáson is keresztülmegy az importáfa önadózással való rendezésére vonatkozó szigorítás. A tegnapelőtt az Országgyűlés által megszavazott módosító indítványt a költségvetési bizottság nyújtotta be az akadálymentesítő adócsomaghoz, elsősorban azzal a céllal, hogy visszaszorítsák az áfaelkerülést. A harmadik országból importáló cégek a jövőben csak abban az esetben kaphatnak önadózásra engedélyt a vámhatóságtól, ha a közösségi vámjog alapján megbízható vámadózónak minősülnek és legalább egy éve Magyarországon nyilvántartásba vett adóalanyok.

További feltétel, hogy az előző évben a cégek export- és az uniós országokba irányuló értékesítése a teljes forgalom kétharmadát, de legalább 10 milliárd forintot tegyen ki, vagy a termékexport és az uniós értékesítés elérje a 20 milliárd forintot.

A képviselők szerint csak szigorúbb lesz az ellenőrzés

Kékesi Tibor, a költségvetési bizottság szocialista alelnöke szerint így összesen 65 társaság kaphatja meg az önadózásra szóló engedélyt, a többi esetben a vámhatóság veti ki az importáfát, az esetleges visszautalást pedig csak a jogszabályban foglalt 45-60 napos határidőt követően ejti meg az állam. A képviselő hozzátette, hogy az elmúlt időszakban tapasztalt könnyelműség miatt a levonhatóság alapját igazoló bizonylatok körét is szűkítenék. Míg a most hatályos szabály szerint akár szállítólevél alapján is lehet élni a visszaigényléssel, a jövőben csak számla ellenében nyílik erre lehetőség. Az indítvány szerint 2005. július 1-jén lép hatályba a jogszabály, amennyiben az adócsomagot elfogadja a jövő heti végszavazáson az Országgyűlés. Az önadózásra képes 65 társaságnak a módosítás szerint így június 15-éig lesz lehetősége a vámhatóság engedélyét kérni. Kékesi szerint mindez nem áll ellentétben a törvények kihirdetése és életbelépése között 45 napot előíró szabállyal.

A szomszédba mehetnek az exportőrök

Sípos Lászlónak, a Magyar Vámszövetség elnökének álláspontja szerint amennyiben elfogadják a tervezetet, minden késztermék-importőr és a félkész termékeket, vagy alapanyagot importáló kisebb és közepes cégek is átpártolnak a szomszédos országok vámügynökségeihez. Az önadózás esetén ugyanis nem jelent valós pénzforgalmat az importáfa bevallása és levonása, a kivetéses rendszer viszont komolyan ronthatja a cégek likviditását - főként az elmúlt évi áfa-visszatartással kapcsolatos tapasztalatokat figyelembe véve. A jogszabály így pont a szándékkal ellentétes hatást váltja ki, vagyis amellett, hogy nem nő az állam áfabevétele, a vámfizetések is elmaradnak (ennek negyede illeti a magyar költségvetést és háromnegyede az uniós kasszát). Sípos emellett kifejtette, hogy azok a cégek, amelyek magyarországi késztermék-elosztó központ létrehozását fontolgatták, valószínűleg elállnak ettől, vagy vámáruként továbbítják a portékát a többi uniós tagállamba, és ott vámoltatják el.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Törökország

Isztambul még mindig a nagy kedvencek közé tartozik.