Judit
-2 °C
8 °C

A napilapok is lenyelik az áfát

2006.01.04. 11:14
Bár naponta közölnek cikkeket arról, a kiskereskedők lenyelik-e az áfacsökkentést, vagy tényleg olcsóbban adják termékeiket, úgy tűnik pont a napilapok azok, akik burkolt áremelést alkalmaznak. A lapkiadók lobbija kiharcolta, hogy 15 százalék helyett 5 százalékos áfát fizessenek január elsejétől, de eddig csak három napilap csökkentette árait.
Az eddig 15 százalékos áfával terhelt újságok, folyóiratok közül az 5 százalékos körbe tartoznak a napilapok és a hetilapok és folyóiratok előfizetéssel terjesztett példányai. A többi kiadványnál, vagyis az újságárusoknál kapható magazinoknál július elsejétől csökken az áfa. Az Országgyűlés októberi döntésével két évvel ezelőtti határozatát módosította, akkor emelték ugyanis a lapokra vonatkozó áfát 15 százalékra.

A Magyar Lapkiadók Egyesülete természetesen már akkor tiltakozott az áfa emelése ellen, és áfalobbicsoportot is létrehoztak, mely az áfa csökkentéséért küzdött. Akkori állásfoglalásuk szerint a napilapok és folyóiratok különleges árunak minősülnek, és kulturális termékcsoportként öt százalékos áfa illeti meg őket. Szerintük a magas áfatartalom jelentősen csökkenti a lapindítási kedvet, és akadályozza az igényesebb réteglapok indítását. Egy korábbi közleményük szerint a magas áfakulcs szerepet játszott abban, hogy az eladott példányszám folyamatosan csökkent, a lapolvasás egyre nagyobb tömegek számára vált elérhetetlenné.

Ennek ellenére a januári áfacsökkentést nem követte a napilapok árának a csökkenése. A napilapok közül a Magyar Hírlap, a Népszava és a Nemzeti Sport kerül kevesebbe. A Magyar Hírlapért 150 forint helyett most 138 forintot kell fizetni. Érdekes, hogy január másodikán még 150 forintért adták a lapot, csak keddre csökkentették az árat. A Népszaváért 116 forint helyett 106 forintot kell fizetni. A Nemzeti Sport pedig 99 forint helyett 94 forintba kerül (a vasárnapi szám ára azonban 106 forintra drágul, igaz színes képek kerülnek bele). A többi napilapnál maradt a tavalyi ár. A Népszabadság 108, a Magyar Nemzet 145, a Világgazdaság 275, a Napi Gazdaság 220, a Blikk 68 a Színes Bulvár Lap pedig 69 forintba kerül.