Luca, Ottilia
1 °C
5 °C

Aszpirint a benzinkútról

2006.11.23. 11:57
Jövő év elejétől az Agip benzinkútjainál kaphatóak lesznek azok a vény nélkül megvásárolható gyógyszerek, amely patikán kívüli forgalmazására 2007-től lehetőség nyílik. A társaság már tárgyal a gyógyszerforgalmazókkal, és arra számít, hogy a bevezetéstől számított fél-egy éven belül jelentős forgalmuk lesz az új termékeknek - derül ki a cég közleményéből.

Jövő év elejétől az Agip kútjainál is megvásárolhatóak lesznek azok a vény nélkül kapható gyógyszerek, amelyek patikán kívüli forgalmazására lehetőséget teremt a hétfőn elfogadott gyógyszer-gazdaságossági törvény. Az Egészségügyi Minisztérium becslése szerint kezdetben 100-150 orvosság kerülhet a polcokra.

Már tárgyalásba kezdtünk számos gyógyszerforgalmazóval, mert élni szeretnénk a lehetőséggel - mondta az Agip Hungaria Zrt vezérigazgatója. Roberto Mulinacci kiemelte, hogy az Agip elfogadja és teljesíti a törvénynek a betegek védelmét szolgáló szigorú előírásait, a többi között azokat is, hogy a készítményeket zártan és szakszerűen kell tárolni, a beszerzést és a származást igazolni kell. Az ezzel járó költségeket várhatóan a gyógyszerforgalmazók állják majd, a kúthálózat pedig gondoskodik a személyzet megfelelő felkésztéséről. A vezérigazgató szerint a bevezetéstől számított fél-egy éven belül jelentős forgalma lesz az új termékeknek. Az Agip leginkább láz- és fájdalomcsillapítókat, illetve allergia elleni készítményeket akar árulni a kútjainál.

Az Agip piaci részesedése a korábban alapított kenőanyag-üzletágban meghaladja a 10 százalékot, az üzemanyag-nagykereskedelemben tartósan 10 százalék közeli, míg a kiskereskedelmi üzemanyag-eladásokból 6-7 százalék körül részesedik a közlemény szerint.