Több mint 300 ezren állás nélkül

2005.06.23. 10:41
A március-májusi időszakban tovább nőtt a munkanélküliek száma. Az állástalanok aránya 7,2 százalékos volt, szemben a tavalyi 5,8 százalékkal. Hivatalosan csak 3,9 millió embernek van megélhetést biztosító munkája, ennyi volt a foglalkoztatottak száma.
A statisztikai hivatal legfrissebb adatai szerint 303 ezren kerestek állást maguknak március-májusban. Ez háromezerrel több, mint amennyit az egy hónappal korábbi, február-áprilisi időszakban mértek. A 7,2 százalékos munkanélküliségi ráta nem változott, és továbbra is alacsonyabb - 1,8 százalékponttal - az Európai Unió átlagánál.

A tavalyinál hatvanezerrel több az állástalan

A regisztrált munkanélküliek száma tavaly március-májusban 241 ezer volt, vagyis idén az egy évvel ezelőttinél 60 ezerrel többen keresnek munkát. Az állástalanok aránya így emelkedhetett a múlt évi 5,8 százalékról 7,2 százalékra.

A 7,2 százalékos munkanélküliségi mutató természetesen nem azt jelenti, hogy a magyar lakosságnak ilyen elenyésző aránya nem dolgozik, és több mint kilencven százaléka igen. A lakosok számottevő része - a 15 év alattiak és a 74 év felettiek - nem számítanak munkavállalási korúnak.

A munkavállalási korúak közül sem dolgozik mindenki: a hatvan év fölötti túlnyomó többsége már nyugdíjas, míg a 18 év alattiak zöme még tanul. Emellett hazánkban kifejezetten magas a rokkantsági nyugdíjban részesülők aránya is.

A foglalkoztatottak aránya csak ötven százalékos

Az idén március-májusban a munkavállalási korú népesség 64,6 százaléka minősült gazdaságilag aktívnak - ebbe a kategóriába a foglalkoztatottak és a munkanélküliek tartoznak. Ebből a foglalkoztatottak száma 3 millió 886 ezer volt, a munkanélkülieké 303 ezer.

A foglalkoztatottak aránya 50,3 százalékos, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint egy hónappal korábban volt és ugyanennyivel kisebb az egy évvel ezelőttinél. Ez a mutató az elmúlt években érdemben nem változott: 2003 eleje óta 49,8 és 51,3 százalék között alakult.

Ez azt jelenti, hogy lényegében kevesebb, mint 3,9 millió embernek van hivatalosan állása (foglalkoztatottnak az számít, aki egy héten legalább egy órányi, jövedelmet biztosító munkát végzett). A foglalkoztatottság, bár változatlanul nagyon alacsony fokú, a február-áprilisihoz képest 11 ezerrel emelkedett. Igaz, még most is alacsonyabb, mint tavaly ilyenkor volt: akkor négyezerrel több ember dolgozott.

A fiatalok ötöde állástalan

A 15-24 éves korosztály munkanélküliségi rátája 19,2 százalék volt. Az ebbe a korosztályba tartozók aránya az összes munkanélkülin belül 21,5 százalék. Ez a mutató nagyjából azonos az egy évvel korábbival.

A munkanélküliek 46,1 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. Ez lényegében szintén megegyezik az előző évivel. A munkanélküliség átlagos időtartama 16,3 hónap volt.